|
 A Hunyadiak korának magyar katonasága
Hunyadi János az 1442 és 1453 közötti időszakban döntően befolyásolta mind a kül-, mind a belpolitikát. Éppen ezért, bár volt hivatalos királya Magyarországnak, nyugodtan beszélhetünk az 1440-es évek kezdeteitől a "Hunyadiak korá"-ról, mely időszak 1490-ig, Mátyás haláláig tartott.
Hunyadi, Ország Mihály, Rozgonyi és még sokan figyelmeztették a magyar nemzetet, hogy a török fenyegeti az országhatárt, és a király serege a többi bandériumokkal együtt sem lesz képes megvédeni az országot. Hunyadinak lehet köszönni azonban azt, hogy annyi fegyveres verődött össze, hogy fényes hadjáratot tudott vezetni a török ellen. Hunyadi János szörényi bán, erdélyi vajda, majd főkapitány saját bandériumaiból és birtokainak jövedelméből tudta felállítani seregét. Ezeket kiegészítette zsoldos csapatokkal, és a hadsereghez csatlakoztak az ország távolabbi részéből küldött bandériumok, nemesi zászlóaljak, idegen segédcsapatok. Ezen csapatok felszerelése, öltözete, szervezete, lényegében azonos volt, de a harcokban nagy szerep jutott a közép-nehéz fegyverzetű lovasságnak.
Hunyadi a gyalogságot biztonsági, erődítési szolgálatokra használta fel a tüzérség védelmére. A tüzérség jelentőségét felismerve, könnyebb fajtájú mozsarakat, ágyúkat használt, mivel ezek könnyebben tudták követni a hadjáratra induló sereget. Rendes hadsereg megteremtésére az országnak sajnos nem volt pénze. Könnyűlovasságát a szárnyakra helyezte, a harcvonal közepére pedig elsősorban szekérgyalogságát és mögéje a nehézlovasságot. Miután a gyalogságnak sikerült éket verni a török tömegben, harcba vetette a mindent legázoló páncélos lovasságot. A hadseregben nagy szerepe volt a dunai hajóhadnak is.
Hunyadi a hajóhadat nemcsak szállítóeszköznek tekintette, hanem mint harcászati tényezőt is figyelembe vette. Haditervében mindig az ellenség legalább egyik szárnyának vagy mindkettőnek átkarolására törekedett. Hadvezetését nagy mozgékonyság és rugalmasság jellemezte. Hunyadi 17 éves hadvezéri pályafutása alatt összesen 144 hadjáratot vezetett. Belgrádi diadala egész Európára kiható döntő jelentőségű győzelem volt. III. Calixtus pápa elrendelte, hogy minden toronyban délben ennek emlékére a harangok megkonduljanak.
Hunyadi Mátyás 1458-ban került a trónra. Belátta azt, hogy az eddigi hadszervezet az ország megóvására alkalmatlan. Neki olyan hadseregre volt szüksége, akik nem okoskodnak, hanem minden pillanatban, bárhová készek menni, ilyenek azonban csak a zsoldosok voltak. Zsoldot kapni abban az időben nem volt nehéz. „Így keletkezett a magyar állandó hadsereg, mely Európában, a törökén kívül, az első volt".
Az 1458. december 6-án, Szegeden tartott országgyűlés határozata alapján a vármegyei bandériumokba a jobbágytalan nemesek egy, a birtokosok minden húsz jobbágy után egy-egy fegyverest kötelesek állítani, kiket a király évenként egyszer, három hónapra fegyverbe hívhat, és az ország határain túl is vezethet, és a fejenként fölkelt rendek pedig kötelesek addig fegyver alatt maradni, míg a király akarja.
Az 1467. évi országgyűlés a zsoldos hadsereg pénzügyeit rendezte. Mátyás haderejének teljes létszámát pontosan nem ismerjük, de az ország fegyverforgató lakosságának nagy részét tartotta fegyverben. A létszámról és tagozódásról csak egy-egy hadműveleti időszakból van adat. E szerint serege a hűbéres fejedelmek hadával együtt 163000 főre tehető. Ilyen nagy létszámú hada Európában a törökön kívül nem volt egyik országnak sem (szárazföldi hadsereg 148.000 fő, hajóhad fegyveresei 10.000 fő, rácz lovas martalócok 5.000 fő).
Seregében a lovasság volt a fő fegyvernem, de kétféle tagozódásban és felszerelésben. Nyugati harcmodorú ellenségei ellen küldte az ugyanolyan fegyverzettel és vértezettel ellátott zsoldos lovasságát. A törökök ellen pedig könnyű lovasokra volt szüksége, amelyet huszároknak nevezünk. A huszár elnevezésről sokat vitáztak az 1930-as években, de a hadtörténet mai kutatásai tisztázták ezt a kérdést. Eredete a latin „cursor"-ból származik, és a déli szlávok közvetítésével - gursar, hursar, husar - került hozzánk. Az első huszárok a hadak által feldúlt területekről származó birtokukat vesztett kisnemesekből, nemesek szélnek eresztett fegyveres kíséretéből, állástalan zsoldosokból állt.Megélhetésüket a portyákon szerzett zsákmány biztosította.
A déli határszakaszon kialakuló várrendszer azonban menedéket kínált nekik, mert a várkapitányok örömmel fogadták ezeket a harcedzett katonákat. Eleinte a huszárokat főleg takarékossági okokból alkalmazták, mivel jóval alacsonyabb zsoldért harcoltak, mint a nehézlovasok, akiknek havi zsoldja fejenként 5 aranyforint volt.Hamarosan azonban bebizonyították, hogy felbecsülhetetlen az értékük a nehézkes cseh, morva, osztrák lovasokkal folytatott harcban. A huszárok iránt egyre nagyobb lett a kereslet és egyre növekvő számban jelentek meg a magyar etnikumú lovasok a rác huszárok között. „A magyar huszár a világ összes könnyűlovasainak őse".
A nehézlovasság fő fegyvere a lándzsa és a kard volt. Ezeket egészítette ki a buzogány, a bárd, a hegyestőr, a tőr és védőfegyverként a pajzs. Ritkán, de azért használtak számszeríjat is, annak ellenére, hogy tipikus gyalogos fegyver.A gyalogság hadi viseletében a sodrony- és lemezvértet kombinálták. Általában az íjászok és a könnyűfegyverzetű szálfegyveresek valamint a puskások alkalmazták ezt a megoldást. Mátyás a gyalogság fejlesztésére nagy gondot fordított, bár nem tulajdonított neki csatadöntő jelentősséget. Voltak könnyű és nehézfegyverzetű gyalogosai, pajzsosok és puskások. Felszerelésük a kopja, íj vagy számszeríj volt. A gyalogság fő feladata a várak védelme és ostroma volt.
A puskás gyalogságnak ebben az időben nem tulajdonítottak nagy szerepet, mivel az akkori puska kezelése igen körülményes volt. A gyalogság legjobb része a fekete sereg volt, melyet 1463 körül szervezett a zsoldjába fogadott cseh rabló csapatokból. Az elnevezés valószínűleg az akkori vezérnek Biskupitzi Haugwitz Jánosnak melléknevéről, akit a „fehérnek" nevezett öccsével szemben katonái „a feketének" hívtak. Mátyásnak vízi hada is volt. Firenzei kimutatás szerint (valószínűleg 1479) 330 hajóféle, melyből 16 nagy gálya, 44 evezővel. A legénység 1700 lándzsás, 1200 pajzsos és 7100 íjász. A hajókon 304 fajta ágyút helyeztek el, melyek közül négy nagy bombarda. 100 cerbottana és 200 kézi ágyú volt.
Ezen kívül Nándor-Fejérvárnál 34 naszád is volt és a 18 evezősön kívül 18 puskás és két tüzér foglalt állást.A naszádosok nagyobb része déli szlovákból állott, akiket hűséges Vajdák parancsnoksága alá helyezett, Győrött, Komáromba, Budán, Zimonyba, kik a zsoldon kívül allaliumokat is kaptak. A naszádosok követték és támogatták a parton haladó szárazföldi hadsereget. Mátyás nagy gondot fordított a hajóhadra és annak szervezetével 1476-ban készen állt és többször be is vetette. Az ágyúknak is nagy jelentőssége volt az ostromoknál, és a tábori harcban. Különösen a szekérváraknál, s a megerősített táborok védelménél. Különbséget tett a lövésre, meg a hajításra szolgáló ágyúfélék között. Az ágyúkat nagyon céltudatosan működtette. A szekérvárak jelentőssége a csapatok visszavonulása esetén, hogy bennük menedéket találjanak, erősített tábor hiányában.
Mátyás taktikájában a fegyvernemek kölcsönös támogatásának elve érvényesült. Mátyás a csapatok részletes kiképzésének is nagy fontosságot tulajdonított. Mielőtt a sereget hadrendbe állította volna, a gyalog és lovas alosztályokat egyenként gyakoroltatta. A magyar hadseregben még Mátyás korában is általános volt a bajusz és szakáll viselete, annak ellenére, hogy Mátyás a nyugat-európai divatot követte és borotválkozott. Széles körben megmaradt az az ősi szokás, hogy a hajat hosszúra hagyták, és gyöngysorokat fűztek bele. Ugyanúgy tettek a szakállukkal is. A fejfedőviselet igen változatos volt.
Mátyás halála után (1490. április 6.) pár évvel a sereg szétzüllött. Még végigharcolták II. Ulászló (1490-1516) seregében az 1490-1491-es háborút, de zsoldjukat csak részben kapták meg, majd munka és összetartó erő nélkül fosztogatni kezdtek.A Száva mellé helyezték őket, majd 1492 őszén Kinizsi Pál az alsó-magyarországi bandériumok segítségével Halászfalvánál szétverte Mátyás állandó-zsoldosseregének maradékát. Az életben maradt kétezer zsoldost pedig Ausztriába szorították ki.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
Köszö,,net"-el
Én
Köszö,,net"-el
Én
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.