|
 Emlékeimből felvillan Szögi Tóni képe, akit egyébként magunk közt csak muslincának hívtunk, mivel szél ellenében is mindig megérezte, hol van dugi cefre, és addig jópofizott vagy éppen pofátlankodott, míg nem adtak neki belőle. Mint főnök néha eszébe jutott megszondáztatni udvaros beosztottjait, míg nem az egyik azt nem mondta: „Fújjon bele először Szögi elvtárs!” Egy alkalommal a szovjet tisztek valami miatt tolmács nélkül jöttek a gyári ünnepségre, a pártbizottság titkára – aki egy szövőgyárban természetesen csak is nő lehetett – némi habozó kapkodás után megbízta Szögi Tóni elvtársat a tolmácsolási feladatok ellátásával.
Tónikám, nem lesz nehéz feladat, hiszen a beszédet elhozták a szovjet elvtársak magyarul is, itt van leírva, valamit még csak sejtesz is, hogy mit mond, hiszen orosz fogságban voltál, és ott lettél te igazi kommunista. A lényeg: alezredes elvtárs elmond egy részt oroszul, te pedig a papírról szépen felolvasod magyarul, de Tónikám ne hadarj, kérlek, és ne siess az olvasással!
Össze is gyűlt az ünnepségre a délelőttös műszak kettő után a kultúrterembe, az irodistákkal együtt lehettünk vagy kétszázötvenen. A protokoll asztalnál a szovjet vendégek, a város pártbizottság oda delegált titkára, a vállalati központból a vezér helyettes, a társgyárak igazgatói, a gyári pártbizottság titkára, SZB titkára, a gyár munkásőr parancsnoka, a gyár KISZ bizottságának titkára, és még sokan mások, akik az ünnephez illő öntudatos arckifejezéssel foglaltak helyet a díszasztalnál. Elkezdődött az ünnepség, köszöntésekkel, és az éppen akkor aktuális méltatásokkal, majd az orosz alezredes emelkedett szólásra, elkezdett beszélni, kellő szüneteket hagyott. Tóni meg papírról olvasta a magyar szöveget, szedte, rakta a papírokat, szemmel láthatóan zavarta a több oldal, melyik volt már, melyik – mikor következik, izzadságával meg a szemüvegével küszködött. Summa summarom a mi Tónink már elköszönt, további eredményeket kívánva a szocializmus építésének útján, satöbbi, satöbbi, összehajtotta a papírjait, és állt. De az orosz még mindig mondta, megállt, várta, hogy Tóni fordítsa, de neki már elfogyott a papírja, betyár blamázs: hát nem kettőt lapozott! Ám feltalálta magát, előhalászta a még nem olvasott oldalt, és mintha mi sem történt volna, pótlólag felolvasta. Persze aki nem figyelt oda, annak tök mindegy volt, így meg tőlünk kétszer búcsúzott el a vendég, kétszer hallottuk a korábbról már kívülről fújt sablon szöveget. Persze nem dicsérték meg, de mint régi, kipróbált elvtársat nem is marasztalták különösképpen el, bár többet nem is kellett neki tolmácsolni.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
Ennyi. Az írás tetszik.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.