|
 Régebbi amerikai autók. Vagy újabbak. Teljesen mindegy, két sztereotip gondolat vert gyökeret velük kapcsolatban az európai fejekben: otromba batár dögök, és annyit zabálnak negyven kilométeren, mint az európai autók százon. Tudvalevő még továbbá, hogy a belső terük rendkívül igénytelen. Valamiért mégis vonzzák az európai embereket ezek a vasak. Vagy mégsem?
Hétköznap délután gurultam el a Camponába, hogy kiderítsem, tényleg van-e érdemi felhozatal. Az egész komplexumban 0 (nulla) darab tábla, ami erről az egyedülálló kiállításról informálná a véletlenül vagy szándékosan arra vetődőket. Én az utóbbi kategóriába tartoztam, de így is tíz percbe telt, míg kiderült, melyik épületben van a kiállítás. Aztán besétálva a bevásárlóközpontba, szemben végre feltűnt egy tábla, hogy jó helyen keresem. További információ nincs. Épeszű ember a földszinten keresné, ezért körbe is jártam azt. Természetesen az emeleten van, de - okosan - csak az emeleten lévő táblára van kiírva ez a tény. Mindegy, megtaláltam.
Hipergagyi ajándéktárgyakkal teli polcok és zárt bejárat fogadott. A rossz beléptető rendszer miatt a kijáraton kellett bemenni. Nincs ócsítás: 1300 pénz a beugró. A kiállítást eltakaró paraván, ami sima bútorlap, nem túl sok jót sejtet. Az sem, hogy kintről nézve én voltam az egyetlen látogató.
Lépjünk hát be, és nézzünk szét, ha már kidobtuk a pénzt az ablakon – gondoltam ebben a pillanatban. Akkor még nem sejtettem, hogy ez a szétnézés kapkodva is három órát fog igénybe venni…
A belépés csalódás: amerikai piacra készült európai autók fogadják a látogatót. Persze néhányat a nagy vízen túl gyártottak, de a Mercedes nem amerikai autó úgy sem.
Aztán átkozódva balra fordulok, és tátva marad a szám. A választék ugyanis igencsak ütős. Mindenkinek lesz kedvence, aki belép, ebben biztos vagyok… De erről majd később, előbb kapjuk le gyorsan a keresztvizet a kiállítás szervezőiről. Tegyük ezt röviden – de muszáj, mert ők is okulhatnak belőle.
Csak kulcsszavakat írok, mint egy jó diák a puskába:
- rossz megvilágítás
- zsúfoltság
- giccs
- igénytelenség (pl. betonpadló és koszos linóleum, hogy csak a legalapvetőbbet említsem).
Ami viszont az autókat illeti, fantasztikusak. A jelenlévők nagyjából az 1950-1980 közötti időszakot reprezentálják, érzékelhetővé téve mindent, ami Amerika történelmét alakította ebben az időszakban.
Jelen van az ’50-es évek hedonizmusa, a háborús konjunktúra utóhatásai, a győzelmi eufória, és a korszakot az egész világon jellemző megalománia. Az évtized második felét már a nagyipari termelés fellendülése, és ennélfogva az egyszerűbb megoldások jellemzik, de ekkor jelennek meg az igényesebb anyagok is az autók belsejében: az akkor korszerűnek számító színes műanyagok és a műbőr. Ez utóbbi természetesen nem a Zsiguliban megszokott minőségű anyag, hanem az igazival vetekedő minőségű bőrutánzat. Látható ez például az 1958-as Ford Thunderbird ülésein és műszerfalán.
 A hatvanas évekbeli modelleket a letisztultabb batárok jellemzik, illetve jelentős szerepet kap a formák játékossága – ez ma igazi marketingrizsa lenne, stílusosan azt is mondhatnánk, bullshit – csakhogy ezekre a dögökre nézve igaz a megállapítás. Ebből a korszakból való a szabadságot csak a Szabad Európa Rádióból, illetve filmekből ismerő előző generáció számára ikonnak tekinthető Ford Mustang is, melyből egy 1965-ös példány látható, természetesen pirosban. Az, hogy Amerika belekezdett egy utóbb elbukott háborúba, ezeken a modelleken egyáltalán nem látszik meg – talán nem véletlenül.
Aztán jött a hetvenes évek két olajválsága, ami takarékosabb modellek megjelenését tette szükségessé. Persze nem európai léptékben kell gondolkodni – ami a nagyobb autókat illeti, a motorok 7-8 literes lökettérfogata 4-5 literre csökkent – ami nálunk még mindig nagynak számított volna. (Kisautókkal és tucatautókkal a kiállítás nem foglalkozik, így lesz az előbbi megállapítás helytálló.) De nem mehetünk el „csak úgy” a Buick Riviera Sport Coupe mellett, ami 1973-as, de olajválság előtti tervezésű: gyönyörű, szellemes formák, 7456 köbcentis motorral párosítva. Tudtak ezek élni… és akkor még nem beszéltünk arról, hogy egy amerikainak nem sokkal került többe, mint a kortárs magyarnak egy „Zsigulátor”.
 Ugye unjátok már?
Igazatok van, de néhány személyes megjegyzés ide kívánkozik még.
Először is, a képek válogatása és a szövegben szereplő típusok kiragadása teljesen önkényes, teljes képet az alkothat, aki végignézi az autókat. Néhánynak a motortere is megtekinthető, érdemes is megtenni. Egyszerűek, mint egy faék, abszolút az út mellett szerelhető kategóriába tartozik az összes.
Másodszor, a leírtakkal vigyázni, semmi koncepció nincs benne, csak egy kissé rendezettebb formába szedtem, ami eszembe jutott. Ha valaki mégis koncepciót fedez fel benne, az a véletlen műve, még akkor is, ha netán szándékos volt részemről a dolog.
Végezetül két információ:
Egy: A kiállítás minden nap 10-20 óráig van nyitva. Ha ugyanazon a napon valaki a tropicariumot is meglátogatja, kedvezményt kap.
Kettő: A kiállított autók megvásárolhatók. Tudnék mire költeni egy közepes lottónyereményt.
Katt a képre a galéria megtekintéséhéz!
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
