|
 2004. augusztus 15-én, hajnali 6.00-kor saját lakóhelyén, az észak-iráni Neka városban nyilvános helyen felakasztották Atefeh Rajabit. A lányt az iráni klerikális bíróság ítélte el, többrendbeli szemérmesség elleni "bűntettek" miatt. 16 éves volt. Szomorú története nyilván túlmutat egyéni tragédiáján, nem kisebbítve azt. Rajta keresztül bepillantást nyerhetünk az iráni törvényekbe és azok alkalmazásába, az iráni nők feletti törvényi ítélkezésről. Könnyű kis esti sztori...
Atefeh Rajabi 1988-ban született. Élete úgy indult, mint bármelyik kislányé, de azonnal kettétört, mikor édesanyja, aki a mindene volt, meghalt. Az apja kábítószerfüggő lecsúszott ember, kinek még a tartózkodási helyét sem tudni. Az idős nagyszülők vették gondozásba, bár a gondozás itt kicsit túlzó. A lány kálváriája azzal folytatódott, hogy otthagyta a családi házat, rokonait, akik inkább cselédnek nézték mintsem családtagnak, emiatt sok megaláztatásban és erőszakban volt része. Akik ismerték azt mondták nem volt egy mintalány, sőt, kifejezetten rossz neveltetésű volt, bár az iráni "rossz neveltetés" lehet hogy nem ekvivalens a magyar jelentéssel. Az iskolában sok szülő megtiltotta saját gyerekeinek, hogy barátkozzanak Atefeh-val. Életteli, erős jellemű lánynak ismerték, aki senkitől sem tudta elfogadni az igazságtalanságot. Serdülő korában többször volt szexuális kapcsolata férfiakkal, akik kihasználták a lány kiszolgáltatottságát. Ezekért a "bűnökért" több alkalommal ítélték rövidebb börtönbüntetésekre, korbácsolásokra.
Az utolsó - végzetes - bírósági ítélet már a bíró, Haji Rezaii személyes gyűlöletét is tartalmazta. Az ítélet jóváhagyásáért személyesen lobbizott a Teheráni Legfelsőbb Bíróságnál. A bírósági tárgyaláson a lány nem kapott védelmet, mivel ügyvédre nem volt pénze, a hivatalos ügyvéd kihelyezését pedig a bíró megtagadta tőle. Atefeh így magát volt kénytelen védeni. A tárgyaláson azt mondta a bírónak, hogy az igazi bűnösöket kellene elítélni, nem pedig az áldozatokat. Fejkendőjét levéve bátran állt ki amellett, hogy ő az eset áldozata, nem pedig elkövetője. Ez a hozzáállás annyira felbőszítette a fundamentalista bírót, hogy többrendbeli szemérmesség elleni tevékenysége miatt kötél általi halálra ítélte a lányt. 2004. augusztus 15-én az ítéletet végrehajtották. Emelődaruval, ahogy Iránban illik. A bíró saját maga tette a kötelet Atefeh nyakára, és az ítélet végrehajtása után 45 percig hagyta lógni a magasban a szerencsétlen lány holttestét. Íme, az iráni iszlám forradalom büszke tette. A bíró saját bevallása szerint inkább a lány szabadszájúsága, modora, a tárgyaláson tanúsított viselkedése és öltözete miatt ítélte halálra, mintsem az elkövetett tettek miatt. Elmondása szerint örömet okozott neki a lány kivégzési procedúrája. A város lakossága megdöbbenéssel fogadta az ítéletet és végrehajtásának körülményeit is. Szemtanúk szerint a jelenlévők megdermedtek, vagy zokogtak, és átkozták az ítéletvégrehajtókat. Persze azokon a csőcseléken kívül, akik az ilyen eseményeken menetrendszerűen jelen vannak és örömujjonganak.. Nem szerették a lányt, de úgy gondolták ezt nem érdemelte ki.
Iránban, 1979-ben elkezdődött Rubollah Khomeini ajatollah (főpap, "Allah megbízottja”) által fémjelzett Iszlám Forradalom, mikor elkergették Reza Pahlavi sahot, az Egyesült Államok által is támogatott, autokratikus vezetőt. Pahlavi a török Kemal Atatürk példájára akart Iránból világi, modern országot faragni, bár módszerei, diktatúrája erősen tekintélyelvű és kemény volt. 1979-ben kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot. Kialakult a mai napig érvényben levő politikai rendszer, az Amerika ellenesség (nem ok nélkül, meg kell hagyni) , bevezették az iszlám vallási törvénykezést a sariát. Khomeini a forradalom jelképén túl a teljes hatalom birtokosa, a hadsereg parancsnoka, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője is volt haláláig. A mai alkotmányt, a törvényt tőle eredeztetik. Személye, szemben a mai legfőbb vallási vezetővel, megkérdőjelezhetetlen volt. Iránban hivatalosan demokrácia van, de ez csak áldemokrácia. Az állam elnökét, a parlamentet a nép választja, de minden felett áll az Őrök tanácsa, élén Ali Khamenei Ahatollahhal, aki Khomeini 1989-ben bekövetkezett halála után lett Irán legfőbb vallási vezetője. Ők garantálják az ország abszolút teokratikus vezetését, a törvények megfelelését a sariának, az Amerika ellenesség fenntartását, az összes média ellenőrzését, a reform erők térnyerésének megakadályozását. Nélkülük nem születik döntés Iránban.
A vallási alapú törvények jelentős szerepet kapnak az iráni igazságszolgáltatásban. Európai, sőt civilizált ember számára megdöbbentő és felfoghatatlan büntetőjogi tételek szerepelnek benne. A teljesség igénye nélkül néhány közülük: a lányok 9 éves koruktól nőnek tekintendők, és elítélhetők tetteikért (a fiúk 15 éves koruktól), akár halállal is. A nők hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Egy férjezett nőt akkor is halálra ítélhetnek, ha megerőszakolták. Ha egy férfi a "becsület megvédése" címszó alatt megöli a feleségét, maximum 9 hónap letöltendőt kaphat. A bíró mindig a férfi vallomását veszi döntőnek. Egy férfi vallomása két nőével is felér a Korán szerint. Önvédelemből férfit ölő nőt általában halálra ítélik. Nők házasságtörése halálba kövezéssel jár. A hajadonokat házasságon kívüli nemi kapcsolatért ítélik el. A vádló és az ítélethozó bíró egy személy, ügyvédi védelem nincs, fellebbezni többnyire nem lehet, a tárgyalások gyakran a nyilvánosság teljes kizárásával történnek.
Az erkölcsösség nagy erény nálunk is. Nevezzük nevén a gyereket, félrekefélni nem szép dolog. Azon felül, hogy ehhez az államnak semmi köze, megér például egy pár pofont a megcsalt fél részéről, ajtócsapkodás, legrosszabb esetben válás. Iránban ezért a nők az életükkel fizetnek.
Atefeh halála nagy visszhangot keltett a világban. A kegyetlen gyilkosságot állami szintre emelt intézményként alkalmazó vallási bíróságok ilyen ítéletei viszont Iránban szinte mindennaposak. Nagy port kavart például két fiatalkorú homoszexuális fiú nyilvános kivégzése 2005-ben, és még sorolhatnánk napestig. Több, az emberi jogokért küzdő nemzetközi szervezet, mint például az Amnesty International próbál minél nagyobb nyomást gyakorolni a nagy befolyással bíró nemzetközi szervezetekre, kormányokra kikényszerítendő az ilyen jellegű ítéletek beszüntetését Iránban, és más országokban. Hogy a tiltakozások, vagy egyéb általunk nem ismert okok miatt, de Iránban csökkenni látszik a fiatalkorúak kivégzéseinek száma. Állítólag a halálba kövezést sem alkalmazzák már.
 Mindenesetre ez már nem segít Atefeh-n, és sorstársain, akiket több ezres tömeg előtt egy emelődaruval, nyakuknál fogva felemeltek több emelet magasba, hogy mindenki jól láthassa az iráni "igazságszolgáltatás" szigorát. Az elrettentést fokozza, hogy a halál rendszerint lassan áll be, mivel a procedúra lassúsága miatt többnyire elmarad a nyakcsigolya törése, ami az azonnali halált jelentené. Általában halálbüntetés-ellenes vagyok, bár néha elkerülhetetlennek tartom, mint például a Szaddam-perben. Ami viszont a fiatalkorúak kivégzését illeti, civilizált ember számára ez elfogadhatatlan kell, hogy legyen. Atefeh "bűneiért" alkalmazva pedig nem volt több szándékos, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnél. A kiszolgáltatottsággal, megalázással járó, sötét középkort idéző nyilvános kivégzés pedig elvette a tini lány azon jogát is, hogy "egyedül" élje (halja) át élete utolsó szenvedését.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
Kerek. Nagyon is. Amit talán érzel, az a saját megdöbbenésed és lelki válságod a történtek miatt, hogy képes voltál-e visszaadni azt, amit érzel ezzel kapcsolatosan. Ezért vannak kétségeid és nem azért, mert a cikked nem hiteles. Nagyon is az.
Elég talán azt leírnom, hogy megosztottad és így azért könnyebb. Az érzés, a tehetetlenség érzése és a düh.
Egy rendszert - többek között - a példák statuálása is "elvisz", engedtessék meg, akár még legitimációról is beszélhetünk.
- "A lényeg a "statuálás" - tudod apukám" - lásd Bacsó P.: Tanú.
Kérem, hogy mindenki fejtse ki a véleményét az üggyel kapcsolatosan.
A történet megismerése tényleg megdöbbentett, talán túlságosan is. Köszönöm.
egyébként egy friss:
http://index.hu/politika/kulfold/irano0308/
Tapolcán éltem sokáig. A környékén esett meg, hogy egy 13 éves kislány hazafelé ment az iskolából. Megállt mellette egy piros lada, berántották a kocsiba, elvitték egy tanyára, aztán megerőszakolta az egész család. Hetekig használták gomibabának, épp akinek kedve támadt rá, mellette rabszolga is volt. Úgy derült ki a dolog, hogy kapott valami nemi ajt, és az orvosnak tünt fel a kontraszt a koszos, de fehér bőrű és rémült kislány és az őt kísérő személy (nincs hozzáfűznivalóm ) között. Az orvos hívott rendőrt. Oké, ügy lett, tárgyalás meg minden. Nekem a bíró mesélte, hogy számára nem az eset volt a legdöbbeneteseb b, hanem az, hogy amikor ítéletet hirdetett, a vádlottak nem értették meg, miért kapnak büntetést...
Egyik szomszédomnak elkóborolt a kiskutyája. Van ilyen. Hazatért két nap múlva. Ilyen is van. csak ki volt vájva mindkét szeme... És ezt nem egy kecskeb...ó iráni csinálta, hanem valami jól fésült, kertvárosi szomszéd...
Értem én, hogy jobb lenne mindenkinek szeretni egymást, és szeretnénk segíteni annak a lánynak a sorstársain. de mi van akkor, ha az adott közösség egyátalán nem vágyik arra, hogy őket megváltsák, hanem tökéletesen jól érzi magát abban az erkölcsi és szellemi nyomorban, sőt elllenségként tekint ránk...
Problémaként felvetni ezt egy, a miénkhez hasonló világban (kultúrkörben) élő embernek végül is eleve nyert ügy, mert a válasza csak az lehet, hogy mélységesen elítéli a dolgot, és tehetetlennek érzi magát. Lássuk csak, miért is? Ha egy kiskutya éhezik, azt befogadhatjuk, vagy elvihetjük egy menhelyre. Ha egy beteg gyermeknek kérnek pénzt, adakozhatunk. Ha viszont egy alapjaiban szar és megoldhatatlan, a fentihez hasonló, helyzettel találkozunk, csak sajnálkozhatunk , háboroghatunk és nem tehetünk egyebet. Mivel pedig nem tehetünk ellene semmit egy jelképes tiltakozáson kívül, ami az érintett felelősöknél úgyis süket fülekre talál, nem nyerhet a lelkiismeretünk feloldozást, vagyis marad a düh, a tehetetlenségér zet és a szomorúság.
- Iránban korán sincs középkor a közéletben: rengeteg intelligens ember él ott, rengetegen járnak egyetemre, a térségben talán ott a legcivilizáltab b az élet. Képzeld, még nő-szervezet is van. Ezek ellenére vannak érvényben ezek a törvények. Sőt, az előző - reformpárti - elnök alelnökei is nő volt. Épp ezért nem fogadják el azt ami ott van. Tévedsz, amikor azt modod, hogy az ott élők ezt elfogadják. Tenni nem tudnak ellene.
- Ez nem egy kivégzés volt, hanem egy a sok közül, és nem bűnözők követték el, hanem a törvényt alkalmazta az állam, ami ezt lehetővé tette.
- Hogy jön ide 56? Az egy forradalom volt, ahol sokminden megesik.
Képzelem a nőszervezetet, ahogy javasoltad- a javaslatodban némi kioktató gúnyt érzek.
Elképzelném a sok tehetetlen iránit, ahogy elyomja őket egy rájuk kényszerített felsőbb sötét erő. Jártam a környéken, és nem megy
Nem 56-ról beszéltem, hanem egy magyar lány kivégzéséről, és nem '56-ban, hanem két évvel utána, amikor is már "nem eshetett meg sokminden", mert kőkemény "rendcsinálás" volt. Igazából az államhatalom élt az akkori törvények legsújosabb eszközével egy fiatalkorú lánnyal szemben.
Egyébként az 56 os kirakatperek , megtorlások pont 58 körül voltak csúcson. Nem lehet őket "normális körülmények között" meghozott döntésekként értelmezni szerintem.
Hasonlóan gondolkodunk, csak más inerciarendszer ben. Te ottani szemmel próbálod nézni, én ittenivel. Nem tudom melyik jobb, vagy melyik helyénvaló. Van egy iráni ismerősöm, egy fiatal lány, aki nemrég költözött Londonba. Ha összefutok vele, kikérdezem, hogy "ők" hogy látják ezt. Valószínűleg az a megoldás.
Nem azért írtam az írást, hogy bárki bármit tegyen. Nem aláírást gyűjtök, gyűjtünk. A írás célja a következő volt:
- nem láttam még magyar írást konkrétan ezzel az esettel kapcsolatban, ezért elsődleges célom az volt, hogy a tudomásodra hozzam. Az ismeretterjeszt és a Prokontra egyik alapköve
- hogy nőnap alkalmával gondolj azokra a nőkre is, akik nem büszkék arra, hogy nők
- hogy ítéld el a rendszerüket
- hogy ha majd a redszerük megszűnik egyszer, ne ítéld el azokat akik megszűntették.(kicsit "haza" is beszéljek)
(ps: a potenciális szóval először 4 éves koromban találkoztam
Az egészséges vita a prokontra másik alapköve. Nem mindig van kedvem vitatkozni. Jelen esetben sem volt, csak leírtam ami épp eszembe jutott. Nem kell rögtön szentírásnak venni, amit leszösszentette m, csak formálom a gondolataimat, és közben hangosan gondolkodom... Persze a gondolatot torzíthatja az írott forma, néha még a szavak is elbújnak előlem, és nem ugyanazt sikerül írásban visszaadni, mint amit kigondoltam. Az írást persze elolvassa valaki más, és ahogy gondolattá válik a fejében, a fordítás ismét csak torzíthat a tartalmon. Igazából most sincs már kedvem vitatkozni, hisz ugyanarról beszélünk már egy ideje. De legalább szaporodnak a hozzászólások, és ez bizonyára majd újabbakat generál. (generál... ez is jó szó :-))
Igen, többször mondtam, hogy bár a Prokontra lehetőséget ad a vitára, gyakorlatilag semmin sem vitatkozunk
Most kifejezetten jó volt. Ezért reagáltam, ha szükségét éreztem.
Nem segítünk, nem akarunk, nem merünk,
csak nézünk,
hiszen minden úgyis megoldódik nélkülünk is, és különben is,
van nekünk elég bajunk...
Bolygónk neve: Kifogás
...utólag, mindenki a Nobel-díjra pályázik.
Tisztelt társam!
Már-már féltem attól, rossz helyre regisztráltam, most látom,
van még remény. Több ilyen írás kellene!
Köszönöm!
az a furcsa, hogy a nyugati világban kismillió olyan sors van, mint ezé a lányé, ott keleten pedig mégis minden kiderül és nyilvánosan megölik a lányokat, nőket.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.