A mohák kezdetleges felépítésű, valódi szárazföldi növények, gyökereik nincsenek, testük vagy telepszerű, vagy szár- és levélszerű képletekre tagolódik. A mohanövénykék rendszerint sűrűn, párnaszerűen tömörülnek. Mintegy 23 ezer fajukból 600 él hazánkban. Élőhelyük alapján megkülönböztetünk kéreglakó (kortikol), talajlakó (terrikol), áglakó (ramikol), humuszlakó (humikol), levéllakó (epifill), sziklalakó (szaxikol), vízi moha és tőzeglakó (turfikol) fajtákat. Szélsőséges termőhelyeken (pl. sziklák, futóhomok, magashegységek, sarkvidékek) pionír szerepet töltenek be a zuzmókkal együtt. Ökológiai szerepük is jelentős, hisz a mohapárna jobban véd a párolgás ellen, a hirtelen leeső csapadékot gyorsan elraktározzák, az erdők mohaszintje fontos víztároló. A mohákkal foglalkozó tudományt bryológiának nevezzük.

A máj- és lombosmohák az erdei tárdulásokban azokat a nicheket (élettereket) foglalják el, melyek konkurencia nélkül szabadon maradnak. A természetes társulásokban a mohafajokhoz gyakran csatlakoznak különböző zuzmófajok, melyek színesítik ezeket a társulásokat. A máj- és lombosmohák az erdei társulásokon belül számos kedvező termőhelyet találnak, melyeket valóban el is foglalnak, ezek már a legtöbb virágos növény számára már kedvezőtlenek. Betelepülnek a talajfelszínből kibukkanó nagyobb kövekre, sziklákra, de megtalálhatjuk őket az erdei korhadékon, elsősorban a korhadó fákon. Más máj- és lombosmoha asszociációk a fák kérgét foglalják el. Mérsékeltövi körülmények között ezt tisztán különbözőmohákból állnak vagy csatlakozik még hozzájuk néhány zuzmófaj, trópusi körülmények között viszont különféle száras növények is kéreglakó epifitonok, pl. korpafüvek, páfrányok, apró orchidea fajok, stb., melyek konkurenciát jelentenek a mohák együttesei számára.

A környezeti tényezők közül a fény, hőmérséklet, nedvesség, levegő és talaj a legfontosabbak. A fény, mint ökológiai tényező fontos a mohák fotoszintézise szempontjából. A mohák és rokonaik a fényviszonyokhoz igen széles toleranciával alkalmazkodtak. A fényintenzitás igénye és elviselése alapján megkülönböztetünk fényigényes, árnyékigényes, fénytűrő és árnyéktűrő fajokat.

Az igen magas hőmérséklet általában együtt jár a csapadék hiánnyal is, melyet a mohák nem képesek elviselni. Ezért a magas hőmérsékletű és vízmentes sivatagi helyeken mohákkal sem találkozunk. Bármilyen kis vízfolyás vagy pára, harmat előfordul egyes sivatagi területeken a mohafajok megjelennek. A mohák az életükhöz szükséges vizet és a tápanyagokat legtöbbször a környezet nedvességtartalmából, a levegő nedvességéből, a csapadékból, a kicsapódó párából (harmatból, dérből) veszik fel. Találunk kevés olyan, főleg lombosmoha és 1-2 májmoha fajt is, melyek az aljzatból szívják fel a vizet és szükséges egyéb anyagokat.

A mohák ökológiai viselkedése szempontjából fontos az aljzat (szubsztrátum), melyen a lombosmohák és rokonaik megtelepednek. Az aljzat minősége, ásványi anyag és iontartalma meghatározza a megtelepedő mohaegyütteseket. A sziklalakó moháknál az alapkőzet fontos, melynek alapján megkülönböztethetünk meszes és szilikátos kőzetenelőforduló fajokat, az utóbbi csoportot nevezhetjük mészkerülőknek is. A másik szubsztrátum a talaj, mely ökológiai hatással bír a mohaflórára. A kialakuló talaj gyakran függ az alapkőzettől, melyen kifejlődik. A mohák többsége nem ragaszkodik feltétlenül egyfajta talajtípushoz, azonban a talaj pH-ja igen erőteljes hatással van a mohaflóra alakulására. Ennek alapján megkülönböztetünk savanyú, közömbös és bázikus talajokon élőmáj- és lombosmoha fajokat. A következő szubsztrátum az epifiton fajoknál jellemző, azaz a fakéreg minősége, melyen a mohák megtelepednek. Általában a repedezett kérgeket részesítik előnyben a máj- és lombosmoha fajok, a sima pálma és bambuszkérgen igen kevés faj él. A vizsgálatok szerint a fakéreg felülete mellett fontos tényező, hogy az adott fa kérgén át folyik-e le a csapadékvíz nagy része vagy párologtatással már a lombkoronából távozik. A fák függőleges kérge minden vegetáció típusban a környezetnél szárazabb körülményeket jelent, kivéve a köd- és mohaerdőket, ahol az állandóan nagy mennyiségben jelen lévő pára miatt nincs különbség a fatörzs és az ágak, vagy a talaj nedvessége között. A fák kérgének pH-ja elsősorban a mérsékeltövi lombos erdők fajainak megtelepedése szempontjából fontos. Szintén az aljzat szempontjából vetődik fel legélesebben az ember által létrehozott mesterséges szubsztrátumok kérdése. Az ember az erdőirtásokkal, bányászattal, mezőgazdasági területek művelésbe vonásával, ipartelepek létesítésével, lakóterületek beépítésével, útépítésekkel komolyan beavatkozik a környezet máj- és lombosmoha flórájába is. Az ember által készített építményeken egyébként szintén megtelepednek mohafajok, itt a fajgazdagság attól függ, hogy milyen a környezet nedvessége. A háztetők kiemelendők ilyen szempontból, hiszen gyakran állandó összetételű mohatársulásaik vannak.

A hőtűrés és fagytűrés akkor maximális a moháknál, ha kiszáradt állapotban vannak, például a Tortula ruralis folyékon nitrogénes, lassú hűtés után felmelegítve képes volt visszanyerni eredeti állapotát, de ugyanez a faj szárazon 100 °C feletti hőmérsékletet is képes túlélni. Azt is megállapították, hogy a mohanövények legfiatalabb részei bírják legjobban a magas hőmérsékletet és a fagyást. A lassú fagyasztást jobban túlélik a mohafajok, mint a gyors lehűtést.

A máj- és lombosmohák ásványianyag igénye lényegében ugyanaz, mint a magvas növényeké. Az ásványi anyagok felvétele a sejtbe a sejtmembránon keresztül történik. Azok az elemek, melyek szükségesek a moháknak oldott állapotban vannak azokban az oldatokban, melyek a növényeket állandóan nedvesítik és bekerülnek a sejtfalon keresztül a sejtek belsejébe. Az ásványi anyagok az egymást átfedőnövényi szerveken keresztül is behatolhatnak a mohák sejtjeibe. A savas esők azt okozhatják, hogy a kationok már a felület kicserélési zónájában közömbösítődnek, és emiatt aztán a folyamatos savas eső már károsodást okoz.

A kalcium a sejtmembránok felépítése és összekapcsolása szempontjából fontos elem. A nitrogén a többi száras növényhez hasonlóan szintén igen fontos a máj- és lombosmohák számára. Több vizsgálat arra utal, hogy a nitrogénvegyületek gyakran a mohák idősebb száraiból a fiatalabb, növekedő részei felé szállítódnak. Mivel a mohák és rokonaik sem képesek felvenni a környezet nitrogénjét csak megkötött állapotban, ezért valószínűleg nitrogénkötő mikróbák segítik a mohákat a nitrogénben szegény termőhelyen a nitrogén felvételéhez. A szükséges tápanyagok általában rendelkezésre részben a csapadékvíz a fák leveleinek átmosása által erőteljesen dúsul, valamint a mohapárnákra lehulló porszemcsék is forrást jelentenek. Megfigyelték, hogy a fák leveleit lemosó víz K és P-t tartalmaz, míg a levegőből lehulló és összegyűlő porszemcsék Ca-t és Fe-t tartalmaznak, a mohák között élő ízeltlábúak ürüléke szintén P-forrás. Az erdei mohák általában tehát azért fordulnak elő gyakrabban a fák tövén és töve környékén a talajon nagyobb mennyiségben, mivel itt a tápanyag ellátottság jobb, mint a többi helyen.

Forrás:

http://www.milueth.de/Moose/Europe-DVD/Dicranella%20grevilleana%202.html

http://www.hefop.u-szeged.hu/hefop_kk/documents/Tananyag/EKF/A_mohak.pdf

http://columbia.nyme.hu/~novenytan/novtan/tantargy/rt/eloadas/nrt_06.ppt