"Az egyik fenti fordulónál valakinek feltűnt, hogy Vipla áhítatos arccal a földön játszva valamiben gyönyörködik. Közelebb ment a társaság, és látták, hogy talált egy ártatlan kis szalamandrát, mely mit sem sejtve, vesztére kijött egy kicsit napozni a kövek közül. Az ÁVH-s véreb egy faággal visszahúzta a menekülni akaró állatot, a hátára fordította, megforgatta és élvezte az állat küszködését, ahogy egyre vissza akart fordulni hasára, vagyis eredeti helyzetébe. Viplát lekötötte a szórakozás, még azzal sem törődött, hogy egypáran megálltak és figyelték kisded játékát. A kis állat ijedten igyekezett elmenekülni. Viplát szemmel láthatóan nagyon felbőszítette; hogyan merészel az ártatlan szalamandra, megérezve az életveszélyt, tőle, a mindenható ÁVH-stól szökést megkísérelni. Elővette fegyvernek is beillő hatalmas pengéjű bicskáját, mellyel az erdőn vesszőket szokott lenyesni – a mi megdorgálásunkra –, és mint egy szekercét –, megsuhintotta. Becélozta a menekülni akaró fogoly egyik hátsó lábát, és tőből lenyisszantotta. A szerencsétlen szalamandra araszolva tovább vonaglott, mire Vipla kéjes örömmel kivégezte a másik hátsó lábát is, mely az ütés erejétől az áldozat elé repült. A kis védtelen haldokló állat szomorú szemmel ránézett test nélküli végtagjaira és fejét leejtve kiszenvedett. Csak ekkor vette észre Vipla, hogy a cirkusznak nézőközönsége is volt, mosolyogva felállt, szinte meghajtotta magát a sikeres produkció után, és tovább zavarta a kőszállító menetet." (1)

A Mátrában, Recsk községhez közel, a Magyar Államvédelmi Hatóság (ÁVÓ) 1950 nyarán titokban a szovjet GULAG-táborok mintájára büntető jellegű kényszermunkatábort létesített. A mintegy 1580 kényszermunkás a magyar társadalom minden rétegét képviselte. Közülük senkit sem állítottak bíróság elé, nem ítélték el őket. Rákosiék kitalálták, hogy politikai okokból nem egyszerűen börtönbe csuknak embereket, hanem kényszermunkára is fogják őket, ami által a nemzetgazdasághoz is hozzájárulnak. Mivel a dolog titkos volt, a Recskre kerülő emberekkel nem kellett elszámolni, tehát ha egy ÁVH-s tiszt kedvtelésből agyon akart verni valakit, akkor következmények nélkül megtehette.

„Kik voltak ennek a 'sohanemvolt' tábornak a lakói? Körülbelül 60-80 kétes egyéniség volt. A szociáldemokraták száma 250 körül lehetett. Jó részük már az egyesülés utáni MDP-tag volt, de ez nem segített rajtuk. Túlnyomó részük igen rendes, bajtársias és kitűnő ember volt. (…) Páran voltak csak hitványok és gerinctelenek. Voltak más pártból származó hajdani képviselők is (…) szociáldemokraták, kisgazdák. Két nyilas képviselő is akadt: Bognár és dr. Keck. Azután itt voltak a 'kulákok', akiket a tsz-szervezés alkalmával gyűjtöttek össze, mint közbűntényeseket. Főleg Szeged, Hódmezővásárhely, Kőszeg környékéről, továbbá Somogy és Borsod megyékből. Számuk körülbelül 100-150-re rúgott. Sok volt a diák, egyetemista és parasztfiatal. A volt katonatisztek közül sokat küldtek Recskre, szolgálhattak bár Horthynál vagy a néphadseregben, esetleg mindkettőben. (…) Ide zárták be a grófokat: Zichyt, Ambrózyt, Degendfeldet, Hoyost. Itt raboskodtak a régi legitimista öregekkel együtt. Létszámuk 120-150 körül mozgott. A magát haladónak nevező diktatúrára jellemző, hogy öt évvel Buchenwald és Dachau után, a német táborok zsidó deportáltjai közül sokat Recsken láthattuk viszont. A cionista szervezkedéssel gyanúsított zsidók egy csoportja szintén itt raboskodott.(…) Recsken hozzávetőlegesen 350 ÁVH-s teljesített szolgálatot, tehát minden négy rabra jutott egy géppisztolyos. A tábor feloszlatása után az egyik őrtorony könyöklőjén fába vésett feliratot találtak: "Őrzöm a szabad népet!" (2)

A politikai okokból fogva tartott kényszermunkások maguk építették fel a kényszermunkatábort, kerítették be magukat többszörös szögesdrót kerítéssel. A tábor, kerítésén belüli erdő fáiból építették meg primitív barakkjaikat, a tábort körülvevő őrtornyokat. Az andezitbányában primitív kézi szerszámokkal sziklát fejtettek, követ törtek az útépítésekhez. Naponta 12-14 órát dolgoztak, nem több mint 1000 kalóriányi élelemmel. Szinte valamennyien éheztek, minden szájba vehetőt, amit az erdőben találtak, megettek: gombát, zöldhajtásokat, gyökereket, bogyókat, sőt gyíkot és csigát is. Legtöbbjük eredeti testsúlya mintegy negyven százalékkal csökkent fogságuk ideje alatt. Az elégtelen táplálkozás nyomán sokuknak kihullottak a fogai. Az orvosi ellátás elégtelen volt, gyógyszerhez alig jutottak. Számosan éhen haltak, az andezitbányában balesetben vesztették életüket, s volt, akit az őrök agyonlőttek. Senki sem tudja pontosan, hogy a halottakat hol temették el. A tábort fennállása alatt hermetikusan elzárták a külvilágtól, melyet Nagy Imre szüntetett meg 1953-ban. Akik túlélték a megpróbáltatásokat, 1953 nyarán és őszén szabadultak. Arra kényszerítették őket, hogy kötelezvényt írjanak alá, mely szerint a kényszermunkatáborról, ottani megpróbáltatásaikról soha szót nem ejtenek. Szabadulásuk után vagy rendőri felügyelet alá kerültek, vagy több évre börtönbe zárták őket.

Az egykori munkatábort feloszlása után néhány esztendővel lebontották, a barakkok helyét befásították, hogy nyoma se maradjon. A kommunista rezsim alatt a magyar hatóságok mindvégig állították, hogy a recski kényszermunkatábor sosem létezett. A kényszermunkatábor túlélői 1988-ban megalapították a Recski Szövetséget. Az itt töltött, sosem feledhető évek, valamint elhunyt rabtársaik emlékének megőrzésére emlékművet állítottak, amelyet 1991 őszén Antall József miniszterelnök avatott fel. (3)

Az emlékmű felirata viszont elgondolkodtató: "kényszermunka-haláltábor." Nyilván borzalmas lehetett végigküszködni az itt töltött időt, és ténylegesen áldozatává vált Recsknek az idehurcoltak mintegy 10 %-a, ám haláltábornak talán mégis túlzás lenne nevezni abban az értelemben, ahogyan mondjuk Auschwitzot vagy Treblinkát. Tehát létezik egyszer a kényszermunkatábor, ahol dolgoztatják a politikai vagy egyéb okokból odahurcolt foglyokat - akik között vannak olyanok, akik belehalnak az embertelen bánásmódba -, és van a haláltábor, amelyet kifejezetten abból a célból hoztak létre, hogy módszeresen megsemmisítsék az oda internált embereket.

„Recsk környéke gyönyörű. Ember által ritkán járt rengetegek, százados fák, bokrok, szépséges virágok közé helyezték a pokol tornácát. A tábor felett emelkedett a kőbányának kijelölt Csákánykő. A hegyet eredetileg őserdő borította, de a hajszolt rabsereg, hihetetlen gyorsasággal irtotta ki és hordta le vállon a szálfákat. Ezután több ezer köbméter földet szállítottak le, saját gyártmányú, úgynevezett ágakból összerótt 'tróglikon' a hegyekről. A lecsupaszított sziklán kezdték el — a legprimitívebb módon — a kőbányászatot. Százas csoportokban verték, hasították a követ. (…) Barátom 1953 szeptemberében szabadult Recskről. Mielőtt elbocsátották, aláírattak vele egy kötelezvényt, melyben az állt, ha valakinek, valaha elmondja fogva tartásának helyét és körülményeit, az államtitkok megsértéséért súlyos börtönre ítélik.” (Sztáray Zoltán visszaemlékezése)

Forrás és ajánlott irodalom: 1. Részlet Erdey Sándor A recski tábor rabjai című könyvéből http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2001/0108/tort/tort.html

2. A Kapu című folyóirat 1989. februári számának cikke alapján

3. www.recsk.hu

---

Oszd meg, ha tetszett!

• Tizenegyezer szopás -25/05/2011
• A Petőfi Csarnokban sírtak az Apocalyptica csellói -25/02/2011
• Geréb Ágnes pro és kontra -13/10/2010
• Ki lakjon a Baker Street 221b-ben? -01/10/2010
• Fény-kép -06/09/2010
• SZELID TEREMTÉS - A Frankenstein-terv, Mundruczó Kornél új filmje -26/04/2010
• Húsvéti gondolatok -05/04/2010
• Ismét Képzett társítások - AEGON-estek a Nemzetiben -26/03/2010
• Szubjektív: 1. rész /A 10 legjobb külföldi és a 10 legjobb magyar zene szeretkezéshez/ -25/03/2010
• A szomszéd kertje? -21/03/2010