|
 A japán nyelv eredete máig vitatéma a tudósok közt. Számos elmélethez találtak már bizonyítékokat: urál-altáji, polinéz, kínai, sőt, némi magyar rokonságot is "sikerült" már kimutatni. Azok, akik szerint az urál-altáji rokonság áll fenn - ide tartozik többek közt a török, a mongol, a mandzsu és a koreai nyelv -, legtöbbször a koreaival hozzák kapcsolatba. Mindkét nyelvben számos kulcsfontosságú elem hasonlít, például a generális struktúra, a magánhangzó-harmónia, a kötőszavak ritkasága és a tiszteleti beszéd gazdag használata, amelyben a hallgató társadalmi rangja nagyban befolyásolja a társalgást. Ugyanakkor a japán kiejtés jelentősen eltér a koreaitól, a két nyelv pedig kölcsönösen érthetetlen a másik számára. A japán nyelv egyedül a Rjúkjú-szigeteken beszélt nyelvvel áll bizonyíthatóan szorosabb kapcsolatban. Ebben a szigetcsoportban találjuk Okinavát is.
Hasonlóképp bizonytalan nemcsak a japán nyelv, hanem maga a japán nép eredete is. Szignifikáns nyomokat találunk a mongol és észak-ázsiai lovaskultúrákból, illetve a polinéz, a koreai, kínai és délkelet-ázsiai rizskultúrákból. Ebből következik, hogy nehéz meghatározni, mikor alakult ki a japán nép. Annyi bizonyos, hogy a proto-japánok legkésőbb az időszámításunk előtti harmadik évszázadban már éltek a szigeteken, amikor számos nemzetséget egyesített a Jamato klán. A valószínű dátum még ennél is évszázadokkal korábbra tehető egyes kínai iratok alapján, melyek Japán egyesítéséről úgy írnak, mint egy több évszázada önálló törzsekből álló népesség eggyé válásáról.A hatodik század táján számos kulturális elem tűnik fel a szomszédos Kínából, hála a diplomáciai és vallási kapcsolatfelvételnek a jamato uralkodók, a Han dinasztia és a korabeli Korea között.
Ekkor érkezett a szigetországba a kínai kormányzati rendszer, művészeti stílusok, kézműves technikák, a buddhizmus, a kínai írásrendszer - ez utóbbi tette lehetővé első alkalommal a japánok számára, hogy írásban rögzítsék gondolataikat. A Kodzsiki (Az ősi dolgok története) és a Nihonsoki (Japán krónikája) voltak Japán első könyvei - mindkettő történelmi antológia számos legendával, kínai írásjelekkel lejegyezve. Számos kínai kifejezést vett át a japán nyelv akkoriban. A kínai örökség ma is látható a japán nyelvben: a szókincs mintegy negyven százaléka a kínai nyelvből adaptált kifejezés. A szavak átvételétől némileg eltért az írásrendszer honosítása. A kínai írásrendszer számos problémát okozott a japánoknak: eltérő kiejtés, szótagstruktúra és főként eltérő mondatszerkezet.
A japánok szerették volna szabadon kifejezni magukat írott formában is. A hetedik században az írók még pusztán kínai írásjeleket vetettek papírra, a szórend és a toldalékok struktúrája azonban már japán volt. Nem sokkal később buddhista szerzetesek kifejlesztettek egy egyszerűsített szótagrendszert, amellyel gyorsan lehetett jegyzetelni. Ezt a rendszert ma katakanaként ismerjük. Ennek egyszerűbb, szögletesebb jelei vannak; a formától eltekintve az írás pontosan ugyanúgy működik, mint a hiragana.
A nyolcadik században a Heian-udvar asszonyai Kiotóban kifejlesztettek egy újabb fonetikus jelkészletet, a hiraganát. Ezzel írták a verseket, regényeket és naplókat. Ma mindkét jelkészlet része a japán írásrendszernek a kínai jelek - kandzsik - mellett. /Négy jelet pirossal megjelöltem a táblázatban, ezeket másképpen kell kiejteni. A h+u szótag ejtése fu, a t+i csi, a t+u cu, az sz+i pedig si./
Általánosságban elmondható, hogy a katakanákat idegen szavak leírására, hangutánzó szavaknál, természettudományos elnevezéseknél és kiemelésre használják, a hiraganát a gyerekek - és a japánul tanulók - elsőként sajátítják el, ezzel írják többek között a ragokat és toldalékokat is. A Heike monogatari megírásakor a tizenkettedik században már mindhárom írásmód széles körben elterjedt. /Az alább látható mintaszöveg jól mutatja a kandzsik és a hiragana keverését, ami általánosan jellemző a japán írásra; de néhány katakana jel is található a képen./
 A japán szöveg változatosabb küllemű a kínainál, a sok egyenes vonalból álló szójelek a kevés görbe vonalból álló hiraganákkal keverednek. Ettől lehet a két írásrendszert megkülönböztetni.
A beszélt japán nyelv fejlődésében négy szakaszt különböztetünk meg: az ójapánt (a nyolcadik századig), a késő-ójapánt (9-11. század), a középkori japánt (12-16. század) és a modern japánt (a 17. századtól napjainkig). A legnagyobb változást a magánhangzók számának fokozatos csökkenése jelentette (nyolcról ötre), túl a morfológiai és szókincsbeli fejlődésen. A nyelvtan túlnyomórészt változatlan maradt.
Az ősi idők óta számos helyi dialektus létezett a felkelő nap országában. Az utóbbi hát évszázad során az elsődleges, legfontosabb dialektus központja a fővárosból, Heiankjóból (Kiotó) Kamakurába tolódott. Az eltolódás párhuzamosan folyt a hatalmi viszonyok változásával (a harcosok osztályának erősebbé válásával a hatalom középpontja keletre, a Kantó-régióba tevődött át). Itt található a mai Tokió; a modern japán nyelvnek pedig az itt beszélt nyelvjárást tekintik.
A Szengoku dzsidai (háborúskodó államok) idején a 16. században vették fel a kapcsolatot a japánok előbb a portugálokkal, majd további európai népekkel. A portugálok állítottak össze elsőként japán szótárat, a japánok pedig számos portugál kifejezést vettek át. Az egyik japán hadúr, Tojotomi Hidejosi szerzett először Koreából fából készült, mozgatható betűkkel dolgozó egyszerű nyomdát. A szerkezet nagyban megnövelte a nyomdászati lehetőségeket és ennek köszönhetően a japán lakosság között jelentősen megnőtt az olvasni tudók száma. Az edói (tokiói) dialektus többek között ennek is köszönheti, hogy általánosan elterjedhetett.
Miután Tokugava Iejaszut sógunná nevezték ki 1603-ban, a birodalom csaknem teljesen bezárta a kapuit. A kereszténységet betiltották, a külföldieket - hollandokat - kizárólag egy kereskedelmi kikötő területére engedték be Nagaszakiban, ezzel a tudáscsere és a nyelvi befolyás is évszázadokra megszűnt. Kétszázötven éven keresztül Japán elzárkózott a világtól.
1868-ban egy zűrzavaros időszakot és az amerikai hajóskapitány, Perry látogatását követően Japán új vezetői, a Meidzsik elhatározták, hogy modernizálják az országot a túlélés érdekében. Hamarosan megjelentek az angol, német és más nyugati nyelvek jövevényszavai a japánban. Ahogy évszázadokkal korábban a kínai nyelvből érkező szavak esetében, most is gyorsan alkalmazták a kiejtést és az írást a japán viszonyokhoz a könnyebb alkalmazás végett. Számos új kifejezés is született a nyugatról érkező új koncepciók leírására. A Meidzsi-korszak másik nagy reformja azt a szakadékot csökkentette, amely addig az írott és a beszélt nyelv között tátongott. A fejlődés során az irodalom és a média is áttörte a hagyományos korlátokat, ez volt az első alkalom, hogy a minden nap beszélt köznyelvet írott formában rögzítették.
Ahogy a japán hadsereg ereje egyre nőtt, a gazdaság pedig gyorsan fejlődött, Japán megtámadta Ázsia több országát, köztük Kínát, Koreát és a Fülöp-szigeteket. Ez idő alatt ázsiaiak milliói sajátították el a japán nyelvet a kötelező oktatás kényszerének engedve vagy egyszerűen csak azért, mert kapcsolatban álltak a japán csapatokkal, üzletemberekkel vagy családjukkal. Ezekben a régiókban igen sok idős ember rendelkezik alapfokú japántudással. A kifejezések nemcsak egy irányban vándoroltak: számos ázsiai országban - különösen Dél-Koreában - használnak japán jövevényszavakat.
A második világháború pusztításait követően a szigetországot megszálló haderők úgy döntöttek, hogy szerintük túl bonyolult a japán írásrendszer, ezért utasítást adtak az egyszerűsítésre. Először azzal próbálkoztak, hogy teljesen eltöröljék a kínai karakterek - kandzsik - és a latin betűs abc-t vezették volna be helyette. Ez sosem következett be, ugyanakkor 1946-ban az oktatási minisztérium befejezte a kínai írásjelek revízióját és ajánlást adott ki arra vonatkozóan, hogy melyik az az 1850 jel, amelyet általánosan használni javasolnak. Később a kandzsik száma meghaladta a kétezret (ehhez jön még hozzá számos, családnevekben előforduló írásjel). Érdemes megjegyezni, hogy ez a lista csupán ajánlás, a közmegegyezés szerint nem jelent többet, mint egyfajta közös minimumot. A listán nem szereplő kandzsik mellé a publikációkban általában a kiejtést magyarázó segédjelet, furiganát mellékelnek. (A furigana a kandzsi fölé írt apró hiragana, amely a jel kiejtését mutatja meg.) A háború óta a japán kormányzat szigorúan ügyel arra, hogyan tanítják az oktatási intézményekben a japán nyelvet és írást.
Ma a legnagyobb befolyással az angol nyelv és a nyugati kultúra van a japán nyelvre, és egyelőre nincs jele annak, hogy ez a befolyás csökkenne. A másik komoly hatás a generációs különbség, amely során a mai fiatalok által beszélt japán nyelv egyre jobban eltér az idősekétől. A fiatalok sokkal semlegesebb és informálisabb módon beszélnek, és kisebb hangsúlyt fektetnek a tiszteleti kifejezésekre vagy a nemek eltérő beszédmódjára. Megfigyelhető az is, hogy egyre több a kifejezetten csak a fiatalok által használt szleng.
Japánban három nagy helyi dialektust különböztetünk meg: a kanszai dialektust (Oszaka, Kóbe, Kiotó), a kjúsúit (a négy nagy sziget közül a legdélebbre fekvő Kjúsún) és a Kantó régióban használatos tokióit (ezt tekintik a "szabványos" nyelvjárásnak).
Amit néha "okinavai nyelvjárásnak" tekintenek, az valójában egy önálló nyelv a rjúkjúi nyelvcsaládból, amely közeli rokona ugyan a japánnak, de nem azonos vele. A média erősen hat a nyelvjárások homogenizációjára, előnybe hozva a tokiói dialektust a többivel szemben.
Japánul a világban
A felkelő nap országán és az okinavai szigetcsoporton kívül mintegy kétmillió ember mondja anyanyelvének a japánt. A legtöbben Brazíliában élnek, az ottani emigránsok utódainak száma 800,000-re tehető (nem tudni, közülük hányan tartják első nyelvnek a japánt). A második kedvenc célpont Hawaii, ott 180,000 japán él.
További 800,000 japán tartózkodik állandóan külföldön üzleti ügyben vagy tanulás céljából. További milliók beszélnek jól-rosszul, akik még a japán megszállás idején szedtek fel valamit a második világháború előtt.
Ma elsősorban Japán sajátos kultúrája és globális szinten is meghatározó gazdasági ereje miatt érdeklődnek a szigetország nyelve iránt. Számos általános és középiskolában oktatják a japán nyelvet, amely a világ egyik legintenzívebben tanult nyelvévé vált.
- az ALS cikke nyomán -
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
