|
 Dolgozatomban azt a problémakört próbálom megvizsgálni, hogy milyen gyökerekből táplálkozik az európai szerelem fogalom. Véleményem szerint a reneszánsz filozófiai gondolkodás volt az az olvasztótégely, mely egészen a mai napig érezteti hatását a sajátosan európai szerelemfelfogásban. Ez azért érdekes téma a számomra, mert ez a sajátosan kontinentális szerelemideál más kérdéseket vet fel, mint a keleti tradíciók, vagy akár az amerikai fogyasztói szemlélet által generalizált jelenségek a szerelemről alkotott felfogásokban. Nézzük tehát, honnan ered ami sajátosan meghatározza a mi mentalitásunkat ebben a témában. A mai epizód újabb reneszánsz filozófus, Pico della Mirandola szerelemről vallott nézeteit vizsgálja meg közelebbről.
Reneszánsz filozófusok a szerelemről II.
Giovanni Pico della Mirandola [7] grófi család sarjaként tanult Bolognában, Padovában, a Sorbonne-on, nemesi udvarokban hosszabb időt töltött. Firenzében telepedett meg, ahol csatlakozott Ficino köréhez. Az első, aki egy filozófus világkongresszust akart létrehozni 1487-ben Rómában. Emberképe Ficinóéhoz hasonló, a világ középpontjába helyezi el, az Ószövetséget és a mitológiát is felhasználva. Szerinte az ember a világ ura és parancsolója. Szabad akarattal rendelkezik, amit nemcsak szemlélődésre használ fel, hanem önmaga megváltoztatására is. A lélek megtisztulásához szerinte az etika, logika, természetfilozófia és a teológia tanulmányozása kell. Szerelemfilozófiájában főleg Platón Lakomájára, Arisztotelész lélekfilozófiájára és Plótinoszra hivatkozik.
Kommentár egy szerelmes vershez című munkája (1486) egy hosszabb metafizikai valóságértelmezéssel kezdődik, csak azután jut el az emberi szerelemhez. Valóságsémája hármas tagolású világból áll, mely Istentől származik. Az ember részesedés által létezik, isteni nuoszból és különféle elemekből áll, mikrokozmosza a makrokozmosz leképezése. Lelke értelmes, ez meghatározó, nem ideák vannak benne, hanem rációk, eszmék, kategóriák, melyek segítségével gondolkodunk. Szemléletét befolyásolja az érzékelőképesség, mely gyakorta félreértésekhez vezethet. A szerelem mint szó mindenkinél valamiféle vonzalmat jelent, ellentétpárja a gyűlölet. Mindenekelőtt a szépség iránti vágy, mint a legerősebb szenvedély, ami más személy szépségének birtoklására irányul. Az ember szerinte belátja a szépség értékét, hasznát, s hogy elválaszthatatlan a jóságtól. Ficino szerint a jóság kívül áll a szépségben, Picónál a szépség a jóság egyik neme. A barátságra alapvetően jellemző a kölcsönösség. A vágy olyan összetevő, mely az állatokra is jellemző, de náluk nem feltétlenül a szépre irányul.
A szeretet különféle dolgokra irányulhat az embernél: tárgyakra (birtoklás), erényekre (becsület), embertársakra és Istenre. Az emberek iránti szeretet lehet barátság, ha egymáshoz hasonlók között alakul ki, illetve lehet szerelem, ha hasonlóságok és különbségek kölcsönös kettőssége teszi vonzóvá. A szerelem, a szépség iránti vágy, mely a legnagyobb szenvedéllyel párosul, az embert ez dinamizálja leginkább. A más személy szépségének birtoklására és élvezésére törekvő szerelem elméleti és effektív birtoklást is jelent. Az állatvilágban ösztönszerűen történik, az ember a racionalitása miatt tud különbséget tenni szép és nem szép között. A szépség élvezete az ember intellektusának gazdagításához járul hozzá. Felfokozott megismerőképességünk által tudunk meg egyre többet szerelmünk tárgyáról. Az állatokban csak a megkívánás működik, az ember megismerését az értelem uralja, így képes a választásra. Az egyik ember az érzékelés, a másik a szellemiség által közeledik a széphez.
Az angyalok intellektusa nagyfokú akarattal párosul. Az ő szeretetük tárgya az ideák és az Isten. A legkiválóbb emberek hasonlítanak az angyalokhoz, mert a szerelemben az időtállóhoz közelednek. A szépségnek két fajtája létezik (neoplatonista, keresztény): az isteni szépség jellemzője, hogy egyszerű, nem áll részekből, nem lehet belőle elvenni, nem romlandó. A világi szépség összetett, a világban található különböző részekből áll össze, a legellentétesebb elemek is jelen lehetnek (Hérakleitosz, Empedoklész). Kezdetben bizonyos elemek nagyon ellentétesek lehetnek, de közeledés révén a részek egységes egésszé, harmóniává állnak össze. Ezt szeretnénk elérni, amikor szépségre vágyunk. A szépség, a látás, hallás révén érzékelt dolgokban nyilvánulhat meg, a lélek látása: a látomás szerepe is fontos, mivel a szépségben rejlő jóság nem empirikusan nyilvánul meg, hanem intuitív úton (pl. Mózes, Pallasz Athéné, Pál apostol, János evangélista). Ha a lélek valami szépet vesz észre, elhallgatnak az érzékszervek, megszűnik a külvilág.
A kétféle Vénusznak megfelelően kétféle szerelem létezik: a testi szépség hordozója a közönséges Vénusz, az értelmi, az eszményi kifejezője az égi Vénusz. Vénusz szimbóluma, hordozója, de szülője is a szépségnek. Egyfajta oka, de nem egyedüli, mert Vulkánusz a ható ok (causa efficies), míg Vénusz az anyagi ok (causa materialis). Szépség nélkül nincs szerelem, de a szépség csak tárgya a szerelemnek és nem oka, alkotóeleme. Pico sorra veszi a Vénuszhoz fűződő legendákat is, Platón a vulgáris Vénusz születését magyarázza, míg az Orfeusz-legenda az eszményit közelíti meg. Platónnál az anyag és forma egyesüléséről van szó, a nem tökéletes anyag a nem tökéletes formával egyesül Zeusz kertjében, a világ egy eszményített helyén. Az Orfeusz-legendában Ámor már a kháosz előtt létezett és részt vett a kháosz kozmosszá formálásában. Ő egy olyan angyal, aki tiszta forma, és a nála még tisztább formát is képes létrehozni, melyben benne rejlik a harmónia. A szerelem, a vágy maga egy nagyobb fokú rendet akar létrehozni mindkét esetben. A szerelem részben vágyik a harmóniára, részben maga is részt vesz annak megteremtésében. Célszerűség jellemzi, a tökéletesség felé tendál. Mindig feljebb vivő hatással is rendelkezik.
Az embereknél ez a vágy a boldogságra való törekvéssel párosul. Az emberek a legfőbb jót is keresik egyben, csak nem feltétlenül tudatosan. Az égi Vénusz a tökéletes idea megtestesülése, ötvözi magában a bölcsességet (Szaturnusz), az aktivizálást (Mars), az irányítás, elrendezés, gondoskodás (Jupiter) tulajdonságait. Melyik mellett dönt az ember? A vulgáris szerelem kaotikus, anyagias, tökéletlen. Az érzéki szépség iránti vágy adja a tökéletes testi egyesülést. Az égi szerelem szellemi, felszabadító, tökéletes. A földi szerelmet is az égi mozgatja, de több áttételen keresztül. Okozati, formai és részesedés szerinti áttételeken keresztül. A vulgáris szerelem hasonlít az angyalira, de csak annak árnyékszerű mása. Az angyali szerelemben az értelem érez vágyat az igazi szépség élvezésére. Az emberben jelen van az állati elem is, amikor az irracionális (nyers, ösztönös, érzéki) vágy mozgatja és kizárólag a testi egyesülést akarja. Azt hiszi, hogy a szerelem oka a test, pedig maga a szépség. Az eszményi szépség csodálatára kell törekedni, meg kell szabadítani a testi vágyaktól. Az emberek egy kisebb része visszaemlékezve az előző életére az eszményi szépségre törekszik.
Kétféle ember létezik: az intelligens típus kétfelé képes tekinteni, megérti az égi szépséget, belátja előnyeit. Másrészt tud lefelé is tekinteni, de nem akarja elsajátítani az alatta lévők erkölcsét, hanem gondoskodni akar róluk, nehogy a legrosszabbat gyakran elkövessék. Akik csak egyfelé tudnak tekinteni, őket nem a gondoskodás, hanem a szerzés, a fösvénység, kapzsiság jellemzi, de ha megmozdul bennük az értelem, elmozdulhatnak pozíciójukból. „Tekints körbe a világban, majd fordulj felfelé” – idézi Pico Zoroasztert.
A szerelem Picónál lehet érzéki, ha irracionális választással a testre irányul. Értelmi, ha racionális döntéssel és vizsgálódás következményeként az eszményi iránti vágy birtoklása közben kontemplatív módon egyesül az eszményivel. Az égi szerelem további formáiban: a kerubi szerelem az értelmével, a szeráfi a szeretetével egyesül Istennel. A közönséges szerelemre a természet- és morálfilozófia, az égi szerelemre a teológia és a metafizika tudománya reagál. Pico szerint Salamon király mindkettőben otthon volt, így írta meg az Énekek énekét. Pico Ficinónál keményebb és nem hangsúlyozza a szerelemnek a személyiségre mért hatását.
Jegyzet
[7] dr. KAPOSI Márton, Reneszánsz szerelemfilozófiák. Előadássorozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, 1999, Őszi szemeszter.
Kapcsolódó cikkek
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban III. rész
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban II. rész
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban - I. rész
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
