|
 "DLOONN"
Ismeretlen ismerősök. Tán átmeneti kapcsolat-zavar, hogy nem értem mit mondanak szó szerint. Mégis tudom… ez is egy - valahol Európában - hely. Eszembe jut az „Egy éjszaka a Földön” c. film. Ez itt ugyancsak nem „édes-bédes”, inkább forgószél tempós civilizáció, egyszerre közvetlen és rideg, fiatalos, sokoldalú, hagyományőrző és -hagyó…(közhelyek elvetve). Egy könnyű találós kérdés: mi ennek a városnak neve?
Nincs messze ez a helység, mert a Föld sem olyan nagy, mint gondolnád… ahogy egyre idősödsz, több utat jársz be: akár ténylegesen vagy virtuálisan „hála” a könyvnek, a filmnek, a média, az internet és minden egyéb más ismeretszerzésnek. Észreveszed, hogy kezd minden összezsugorodni… a gyermekkorodban hatalmasnak érzékelt világ összetöpörödött. Már nem is tűnik idegennek az, ami régen elképzelhetetlen volt. Ilyen ez a város is. Legendák születtek itt, és legendás emberek éltek-élnek. Ezt hígítja és gazdagítja a szélesen különböző vegyes kultúrájú betelepült és jelenleg „honfoglaló” különböző népcsoport.
Miért is kéne összehasonlítani az ott-Honnal?
Honfitársak, kik E helyen élnek és dolgoznak egy ideje, máris kérdik: hogy tetszik? Ó. Mit is mondhatnék? Látszik rajtuk a mohó kíváncsiság, hogy hallják, amit ők már tudnak: ez a hely, ha nem vigyázol, végérvényesen beszippant… Pedig semmi különös… vagy mégis? Azonnal otthon éreztem magam. A hömpölygő emberáradat még zsúfoltabb, tömegesebb, mint a szülőhelyen. Miért ilyen ismerős ez a hatalmas város - ami madártávlatból tekintve olybá tűnik, menten elveszel benne, majd meglepődsz (milyen kellemes ellentmondás!) -, mert a földön járva az utcák és épületek közt minden emberközeli és emberszabású. A közlekedés annyira kézzelfogható, ujjongva tapasztalod, bárhol elvegyülve, bárhová el lehet jutni. Meglepően hamar. Leginkább a föld alatt. Több színes vonal egymást keresztezve féregjárat módjára szinte köldökzsinórként éltetve hálózza be a felszínen élő civileket. A hosszú féregkapszulák bámulatosan messzire eljuttatnak a város alatt széltében-hosszában. Persze, mire kiigazodsz a térképen… de megteszed, meglepődsz, milyen hamar, annyira szájbarágósan kiismerhető. Barlangjáratod szereplői ismerős filmbéli jelenetekkel ajándékoznak meg, kezet foghatnak az otthoniakkal… a hajléktalan koldus, az éneklő zenész, az overallos kemény munkát végző, a fontosnak vágyó irodista, a laptopos menedzser, az álmos diák, az extrovertált szólós, a habókos meleg triád, a dicsekvő szerelmespár, a könyvbe temetkező szingliző, a virtusból sportrajongó kóristák, az illuminált szórakozott fiatalság … jé. Van valami különbség? Egyetlen: a bennszülöttek itt nem fáznak! Szinte tél esti hidegben is mezítláb, nyári ruhában sétálnak… aki máshol született, ezen bukik le. Fel van öltözve.
A felszínen légfoltként léteznek nagyobb terek, amelyek viszont egyáltalán nem beláthatatlanok. A szobrok itt is – mint másutt – hol történelmi, hol kortárs, netán mitikus alakot formálnak. Ugyanitt - velük együtt – „jelenkednek” uniformisták öntudattal, szószólók hangtölcsérrel, kisebb csoportokban, de nem a balhé, hanem a jog és a szólás kedvéért. Mindennapos az efféle vélemény-nyilvánítás, kultúrája van…, még a közembernek levegőt nyújtó, élni adó hatalmas park is szolgál ilyen célt egy meghatározott sarkon. Csakúgy, mint a keleti vallást gyakorlóknak (még ha a mai világpolitika és veszélyérzet némi birodalmi jellegű lezser felügyelettel is asszisztál az európai embernek szokatlan imádsághoz). Jártadban-keltedben feltűnik, hogy a kerítések-kapuk királyi jelmeze fekete és arany színű. A vas- és kőajtókat oroszlánok, a hidakat sárkányok őrzik. (Imádom a mitológiai meséket!) Számos folyópartot összekötő híd díszíti a feketegyémánt csillogású vizet, mely annyira különbözik méretében, szagában és színében hazánk legnagyobb kék-szürke Dunájától. Ezen a folyón más a mérce. A hatalmas és változatos célt szolgáló formájú hajók itt is csodálatosak, csak épp jóval lenyűgözőbb méretűek. Az itt beszélők nem véletlenül illetik több különböző névvel a vízi járműveket, ahogy a kikötőket is. A parkok – ahogy minden természeti zöldség - mágnesként vonz, apró kedves bundás ugráló állatkák, kisebb-nagyobb színes szárnyasok, virágzó fák – ki tudja miért -, de mindig gyermeki örömmel töltenek el. Még ha mesésen giccses is, de az élő! flóra és fauna olyan a léleknek a szürke aszfaltdzsungelben, mint az oázis a sivatag vándorának.
A kocsmák sarokra illően jellegzetesek, ahol este csak inni lehet, enni nem, az állóhelyek is zsúfolásig megtelve. A jóérzést az adja, hogy az ital és a társaság kifogástalan, szükségtelen modorkodni, nincs mitől félni, a gátlástalanság itt nem agresszivitást, csak hangerőt jelent. A város egyik színfoltja a bolhapiac-szerű városnegyed, némi hazai szigetes fílinggel… a bazári vásárfüggőknek lehet ez mekkája (bevallom: elcsábultam…), de a szórakozni vágyóknak szintén nagy a kínálat.
Ezen túl, néhány turistásan kötelező, valóban élménydúsító kiállítással, épülettel, kastéllyal tölthettem időmet, de nem e látnivalók trófeagyűjtése céljából… (ezért az egyébként emocionális leírás). Úgy gondolom, mégis könnyen kitalálható, melyik városról szólt e pár sor. Valójában az a reklámízűvé vált híres mondás tetszik: „utazó vagyok, nem turista”. Ezért nem neveztem nevén semmit. Így éltem meg öt nap „rohanást” e város lakói közt, és tettem kirándulást nevezetes helyekre. Lényem egy része ott maradt, tudom, hogy még van ott dolgom! Mindenkinek azt kell mondjam: visszamegyek! Sőt, tovább…
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.