|
 Dolgozatomban azt a problémakört próbálom megvizsgálni, hogy milyen gyökerekből táplálkozik az európai szerelem fogalom. Véleményem szerint a reneszánsz filozófiai gondolkodás volt az az olvasztótégely, mely egészen a mai napig érezteti hatását a sajátosan európai szerelemfelfogásban. Ez azért érdekes téma a számomra, mert ez a sajátosan kontinentális szerelemideál más kérdéseket vet fel, mint a keleti tradíciók, vagy akár az amerikai fogyasztói szemlélet által generalizált jelenségek a szerelemről alkotott felfogásokban. Nézzük tehát, honnan ered ami sajátosan meghatározza a mi mentalitásunkat ebben a témában. A mai epizód két reneszánsz gondolkodó, Pietro Aretino és Baltasar Castiglione szerelemről vallott nézeteit vizsgálja meg közelebbről.
Pietro Aretino
Pietro Aretino attitűdjét és kulturáltságát vizsgálva az udvari ember és a vándor humanista között helyezkedik el. Műveletlen embernek tartotta magát, pedig fejedelmi és pápai udvarokban is megfordult, sok emberrel tartott kapcsolatot, a világ titkárának tartották. Szépirodalmi művek formájában közeledik a szerelem témájához. Beszélgetések c. munkájában[10] a hölgyek helyzetét vizsgálja a korabeli Itáliában. A főszereplő kurtizán az élet különböző lehetőségein gondolkodik el. Az apácasors szerinte kényszerpálya a nők számára, melynek okai: a szülők vallásos megszállottsága, a szegénység, mivel nincs pénz a lány kiházasítására. Kettősség jellemzi a kolostorok belső világát, de vannak tényleg vallásos indíttatású nők is. Az ember számára szerinte adekvát a világi örömökkel együtt való lét, az apácák önmegtartóztatása természetellenes. A merev, szigorú rendszabályok ellen ad hangot, amikor azt állítja, hogy komoly kapcsolatú szerelmespár is lehetne egy apáca és egy szerzetes, ha hagynák őket közeledni egymáshoz. Az asszonyok élete a másik lehetséges életforma ebben a korban, de benne felmerül a szerelem–szexualitás–házasság összekapcsolásának problematikája. Probléma, ha kimarad belőle a szexualitás, a testnek és a léleknek is meg kell adni, ami jár. A társadalom ki akarja vonni belőle a bensőséget, az intimitást. Az utolsó választható életforma a kurtizáné, mely jelentős társadalmi probléma is volt egyben. A reneszánsz emberre jellemző volt a nyers, őszinte, brutális viselkedés, így bizonyos szempontból tolerálták a kurtizánok működését. Rómában 6–7000 kurtizán működött. Három-négy hierarchikus csoportba tagozódott, művelt nőkből álltak, akik autodidakta módon tettek szert műveltségükre. Fejedelmek pártfogóiként hihetetlenül gazdagon éltek, a felsőbb csoportba tartoztak. Jellemző volt rájuk a kiművelt modor, finomság, szép beszéd, a jártasság a művészetekben, öltözködési és étkezési szokások, elegáns lakásbelső. Emberi tartalmat vittek kapcsolataikba, melyek a társadalmi kötöttségek miatt tolerált, de nem legalizált viszonyok voltak. A férfi nem fogja elhagyni feleségét, bármennyire is szerelmes a kurtizánba, a szexualitás áll előtérben, akár kapcsolódik szerelemhez, akár nem. Aretino szerint jó lenne, ha a kettő összekapcsolódna. A régies, plátói szerelemre nem tér ki, de fontosnak tartja a gyöngédséget, finomságot a másik ember iránt. A realitások talaján marad, de az optimális felé tart. Az ideális számára megvalósítható, miközben a fennállón is javítani szeretne.
Baltasar Castiglione
Baltasar Castiglionénál[11] a szerelem összekapcsolódik a kultúrával, nemcsak filozófiai álláspontot fogalmaz meg. Nincs domináns vonal a vitáiban, bemutatja a vélemények többféleségét. Szerinte nem lehet egyértelmű igazságot kimondani a szerelemről. Fő kérdései: Hogyan kell fogadni a szerelmes közeledését? Hogyan szerettesse meg magát az udvari ember, illetve hogyan szeressen? Kétféle embertípusa az uomo universale, a veleszületett sokoldalúságát kibontakoztató és az uomo integrale, aki elsajátítja a képességeket, megtanulja a sokoldalú műveltséget. A nőknek szintén sokoldalúnak és műveltnek kell lenniük, etikettben, táncban könnyednek és elegánsnak. A boldogtalan házasság esetén szerinte a nőnek joga van a házasságon kívüli szerelemhez, a platónihoz mindenképpen. A szépség a szerelmi vágy kiváltója, melyet a megjelenés, az intelligencia, az erények, a disztingvált modor ékesít. Négy típust különböztet meg a nőknél a szerelem fogadása szempontjából:
1. Akik fogékonyak a szenvedélyekre, de gyöngédek, titkolják azt és visszafogottan reagálnak.
2. A könnyed, játékos, de nem szabados típus.
3. A nagyon tartózkodó, megfontolt, nem elutasító, de nehezen megfejthető érzésű.
4. Az elutasító, gőgös, aki elriasztja a közeledőket.
Nem minden férfi tud kulturáltan közeledni, egyénre jellemző módszerek léteznek, melyek eltérő véleményeket tükröznek. Elutasításkor határozottnak, de nem durvának kell lenni. A szerelem viszonzása esetén ki kell szűrni, hogy valódi vagy tettetett érzelemről van-e szó. A szerelem két független ember között akár házassággal is végződhet, de ha az egyik fél rossz házasságban él, elfogadható a házasságon kívüli őszinte szerelem is. Nehéz kideríteni a másik fél szándékát, de a túlságosan szertartásos udvarlás általában őszintétlenséget takar.
A szerelmet tartóssá lehet tenni őszinteséggel, a másik boldogságának biztosításával, tapintatossággal – mely mellőzi a féltékenységet és durvaságot –, körültekintő bánásmóddal és az intimitás fenntartásával – nem kell mindent nyilvánossá tenni.
Castiglione szerelemfelfogásának újdonságai, hogy formailag közelíti meg a témát (a kulturáltság), ő is a szerelem plátóiságát hangsúlyozza, de kitér az érzékiségre, mert az éppúgy alkotója az embernek, mint az értelem. Nem zárja ki a szerelemből, de az érzékiség túlsúlya, kizárólagossága nem szerelem, egyoldalú, de ha egyensúlyban van az ésszel, akkor szerinte teljesen jogos. Az érzékiség nem állatiasít el, nem alacsonyít le, csak kevés, egy csomó pozitívumtól esik el, aki csak ennek hódol. A természet szerinte hiányos, a kultúra és a művészet tölti be ez az űrt – „kell egy kis smink” –, mondja. A szépséget meg kell csodálni és el kell ismerni, büszkének kell rá lenni, mert méltó a szerelem ébresztésére. Castiglione nagyobb hangsúlyt helyez a külsőre, mint a többi filozófus: sokoldalúság, árnyaltság, változatosság jellemzi művét.
Láthattuk tehát, hogy a szépség és a szerelem kapcsolata hogyan bontakozik ki a reneszánsz filozófiában. Miben volt új a reneszánsz emberkép? A görög-trák kultusz Orpheusz mítoszának és az ókori Kelet eredményének újrafelfedezését összekapcsolta a kereszténységgel. A test már nemcsak másodrendű, nemcsak bűnös dolgok hordozója, erények hordozójává is válhat, s ekkor büszkék is lehetünk rá. Gyönyörök létrehozására és átélésére képes. Az evilági és túlvilági gyönyör ebben a korban kiegyenlíti egymást, sőt nem a dolgok gyönyörködtetnek, mi gyönyörködünk, aktívnak kell lennünk.
Jegyzetek
[10] ARETINO, Pietro, Beszélgetések. Az apácák élete. A hetérák tudománya, Littera, 1990.
[11] CASTIGLIONE, Baltasar, Az udvari ember, Budapest, Franklin Kiadó, 1940, 269–297, 349–372.
Kapcsolódó írások
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban VI.
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban V.
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban IV.
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban III. rész
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban II. rész
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban - I. rész
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
