|
 Az elmúlt években egyre több és több borfesztivál teríti be az országot. Mivel Magyarországon számtalan borvidék, és megszámlálhatatlan bortermelő van, ez talán nem is csoda. Bort inni öröm, ami pedig a magyar bor fogyasztását illeti, nos… hmm… Ezt mindenki döntse el maga! Én személy szerint rajongó vagyok. Szeretem a spanyolt, mert ízes a nyelve és a bora is, ugyanezen oknál fogva az olasz nedűkkel is jó barátok vagyunk. Ami a francia nagymúltúakat illeti, tőlük a francia békaság tartott sokáig távol, de ma már velük is barátkozom. Mégis elfogult szívem legjobban a magyar bort hordozza belsejében. Lelkem legszívesebben magyar száraz vörös mellett szárnyal, s ha a barátok betévednek egy jó kis csevejre valamelyik vasárnap délután, mindig kerül elő, valami könnyű magyar fehér, vagy friss rosé, hogy mellette mélázzunk el az élet nagy dolgai felől.
Az év első (senki ne sértődjön meg, ez csak vélemény) nagy borfesztiválja, melyre minden borral jó viszonyt ápoló, tömeget kedvelő embert buzdítok, hogy menjen el: az etyeki. Az ország minden tájáról felkerekednek a bormesterek, hogy két napra vendégszerető pincékre találjanak az egyre népszerűbb, és reméljük a hamarosan induló filmgyártásnak köszönhetően lassan világhírű kis községben. A táj magyarmódi ékszerdobozos. A helyszín, maga a bájos vidék. A borászok legtöbbje kicsit jobban otthon érzi magát a kölcsönpince levegőjén, mint a már fesztiválokon megszokottá váló lécpavilonban. A hangulat így sokkal borozgatósabb. A borászok beszédesebbek, a bor is jobban csúszik a friss levegőn, madárcsicsergés és vidékillat közepette. Amikor először voltam, nevettem, hogy egy ilyen apró helyet hogy el tudnak lepni a poharaikkal vidáman kacarászó emberek. Most már függő vagyok. Idén sem maradtam távol. Szombaton fogtam a kis borgárdát, levonultunk, és Borkalauzzal (elmaradhatatlan útikönyv a borok világában) meg Pincefeszt térképpel a kezünkben túráztunk. A könnyű, friss fehérektől Menczinger Borház, Mecsekalja), a rosén át (Juhász Pincészet, Eger) a kemény vöröseknél megpihenve kicsit (Vincze Béla, Eger, Vida Péter, Szekszárd) a különleges édesekig (Homonna Attila, Tokajhegyalja). Érdemes volt korán érkezni és sokáig maradni. Délelőtt ugyanis a nagy tömeg előtt még volt mód szóba elegyedni a borkészítés mestereivel, és megtudni azt, mi is fénylik az ember poharában. Mert a borozáshoz bizony ez is hozzátartozik! A legjobban idén a feltörekvőben lévő, jelenleg még fehérborban gondolkodó Menczinger Borház vendéglátóinál éreztük magunkat. Belőlük még hiányzik az az érdektelenség és műmosoly, ami néha sajnos a legnagyobbakat már alapfelszereltség. Kellemes beszélgetés, jókedv, őszinte lelkesedés és nagy-nagy szakértelem fogadott egy igazi, magyar borásznál.
Mikor elfáradtunk lehevertünk a körpince tetején a fűbe, s borospohárral a kezünkben szemléltük a tömeget, hallgattuk a sok-sok jó borzenét, gulyást ettünk, és a lányok persze beszaladtak a kézművesek vásárában mazsolázni a mázas köcsögök között. Persze eközben sem feledtük, miért is jöttünk újra Etyekre: inni, és élvezni a szőlő vérét, melyet a legnagyobb bormesterek hoznak el nekünk, hogy újfent bebizonyosodjon: borban az igazság, s főként a vigasság! Egészségünkre!
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.