|
 „A harmadik évezred küszöbén kívánom mindnyájatoknak, kedves művészek, hogy különös intenzitással nyerjétek el ezt a teremtő inspirációt. A szépséget, amit a következő nemzedékeknek továbbadtok, úgy ragadjátok meg, hogy csodálatot támasszon bennük! Az élet és az ember szent volta előtt, a világmindenség csodája előtt a csodálat az egyetlen méltó magatartás… E lelkesedésnek köszönhető, hogy az emberiség minden eltévelyedés után újra föl tud állni és vissza tud találni helyes útjára… a szépség fogja megmenteni a világot…”
Dolgozatomban a szerelem jelenségéhez kapcsolódó filozófiai kommentárokból választottam, hogy bizonyítsam hipotézisemet, miszerint a szerelem az emberi átlényegülés, nemesebbé, jobbá, szebbé és igazabbá válásának eszköze minden korban, minden helyzetben rendelkezésre állt számunkra. Elsősorban a platóni hagyomány továbbélésére voltam kíváncsi, ezért a keresztény középkor udvari szerelmi költészetéről szóló tanulmányok mellett a reneszánsz filozófusok kommentárjait választottam. Valahol itt, a középkor és az újkor határán születik az az európai szerelem-fogalom, amely annyira meghatározó a mai emberek számára, az az örökség, ami tovább él hol búvópatakként, hol kitörő lávaként emberi kapcsolatainkban és tágabb, természeti–társadalmi–metafizikai viszonyainkban. A dolgozat terjedelme megkövetelte, hogy egy gondolatkörben mozogjak, így nem tekinthettem ki sem a Kelet világára – ami szervesen kapcsolódik európai gyökereinkhez –, és nem vizsgáltam meg a reneszánsz után, azt az egészen máig zajló folyamatot, mely az ugyan ellentmondásos, de önmagában mégis egységet alkotó reneszánsz polarizálódásán keresztül elvezetett korunk fogyasztói civilizációjáig.
Optimisták lehetünk-e egy olyan világban, ahol Erich Fromm[15] szerint a szeretet-szerelem viszonylag ritka jelenség és a helyét elfoglalták az álszeretet különböző formái. Szerinte az ok a kapitalista berendezkedésű társadalomban van, ahol készségesen és nagy számban együttműködő emberekre van szükség, olyanokra, akik mind többet és többet akarnak fogyasztani és ízlésük szabványosított. Azt hiszik, szabadok és függetlenek, miközben készségesen hagyják magukat irányítani. Ebben a világban az emberi kapcsolatok lényegében emberi automaták kapcsolatai. Ebben az elidegenedett rendszerben úgy jellemzik a boldog házasság eszméjét, mint egy zökkenőmentesen működő team-et. A szerelmi kapcsolat alapját a kölcsönös szexuális kielégítésnek tekintik, a hiba csakis egyik vagy másik partner hibás szexuális technikájában lehet.
A szerelem szükségszerű megújulásához kapcsolódó másik jelenség az a – mára egyre inkább közhelyszerű – párhuzam, amit teológusok és filozófusok vonnak a Gnózis és a Posztmodern között. A szinkretizmus, a mindent kritikátlanul befogadó, ezáltal a teljes feloldódásig eljutó szellemi áramlat Kr. u. I. század körül ugyanúgy virágzott, mint a mai, ezredvégi európai kultúrában. Tatár György írja Enyedi Ildikó Simon mágus című filmje[16] kapcsán, hogy a feltámadás egész modern tagadása azon az egykori döntésen alapszik, miszerint a feltámadás a halálon túli eszmény. Nietzsche belátása, hogy a feltámadásnak ez a fogalma a halált megelőző élet radikális leértékelése, mert az „igazi” életet a feltámadás reményévé zülleszti. Azzal, hogy a kanonizált hagyomány a feltámadás csodáját a halál utánra helyezte, maga lett felelős az élet csoda voltának megcsappanásáért. Az egész élet úgy jelenik meg, mint valami rajta túl található cél elérésének eszköze. Hogyan élhetünk egy olyan kultúrában, melyben már homályosan tudunk a világunkat megalapító történetek más, apokrif változatáról is? A filmbeli Simon élete egy másik időben zajlik, minden egyes pillanata a születés csodájának megismétlődése. Minden egyes pillanat olyan felépítésű, akárcsak az egész élete. Simon a bármikori meghalásra érett ember. A halál természettörvénye egy napon őt is megállítja majd, de nem tudja legyőzni, mert mindvégig részt vett az életében, ott volt minden pillanatában, és ezért nem tudott uralkodni rajta.
A Simon mágus nem az Újszövetség gnosztikus kommentárja, hanem mese, példabeszéd, jó hír. A filmbeli Simon egy új embertípus, aki már hátat fordított a posztmodernnek: nincs köze senkihez, de mindenki számára nyitva van. Csak nem úgy, mint egy átjáróház, hanem mint a menny. Nem elvből igaz ő, „a jó ügy érdekében”, nem is hitből, de nem is bosszúból, még csak nem is jóságból, hanem… mondjuk így: fáradtságból. Pihenésképpen. Tettei gondolatok, a gondolataiban erő van: igaz figyelem és univerzális empátia, jelenlét minden pillanatban: józan tudás. A Simon mágus bravúrosan mellesleg és cseppet sem didaktikusan, de meglehetősen magas színvonalon „filozofál”, értés és megértés, megismerés és kíváncsiság, vágy és megismerés összefüggéseiről, az értés félreértéséről épp úgy, mint a félreértésben bujkáló félreérthetetlenségről, a tudás és megtudás különbségéről, a fordítás, nyelviség, nyelveken beszélés, illetve nyelveken nem beszélés kérdésköréről, mondhatni a Logos mibenlétéről. Az eleuszíszi misztériumok szigorúan titkos beavatási ceremóniájáról írta Plutarkhosz, hogy a lényeget úgy sem lehet elmondani, hanem csak megmutatni. De az is tilos, tette hozzá. Az eleuszíszi misztériumok is a feltámadás illetve a halhatatlanság titkába avatták be a kiválasztottakat.
„Alexandriai Kelemen így foglalja össze a gnosztikus tanítókat foglalkoztató kérdéseket: Annak felismerése, hogy kik vagyunk és mivé lettünk, honnan származunk és hová kerültünk. Legalább ennyire fontos egy másik probléma, melyre a gnoszticizmus feleletet keresett: a rossz eredete, a világ tökéletlenségének oka.”[17]
Milyen gyakorlati megoldásokat választhat az, aki ebben a zűrzavaros, problémákkal teli világban a szeretet-szerelem erejével át akarja hidalni az ellentéteket, hogy új szintézisek szülessenek?
A szerelem esztétikai és morális aspektusait kell újra összhangba hoznunk. Az egyensúlyeltolódások nélkül nem történt volna meg az a bonyolult fejlődés, mely a mai állapotokhoz vezetett, de szükségszerű, hogy az egyes emberek és a társadalmak életében legyenek olyan nyugvópontok, melyekben a nietzsche-i értelemben vett apollói mértékletesség és dionüsszoszi életerő egyensúlyban vannak. Ezt az integrációt kínálja korunk. Milyen legyen az új embertípus, aki képes integrálni magába a széttartó erőket? Ilyen ember Enyedi Ildikó filmjében Simon mágus, és ilyen lehet mindenki, aki gyakorolja az önrendelkezés etikáját. Heller Ágnes[18] írja személyiségetikájában: korunkban az egyének hogyan tudják elérni „az emberi teljességet” anélkül, hogy feláldoznák a modern élet differenciált logikáját, sokszínűségét és morális-esztétikai pluralizmusát? Szerinte a morálisan autonóm személyiségekre kell figyelnünk. Azokra, akik cselekedeteikben a modern lét általános töredezettsége, hiteltelensége és következetlensége ellenére teljességre, integritásra és következetességre törekednek. A morális autonómia azt követeli meg, hogy önmagunkat, azaz saját végzetünket válasszuk, hogy engedjük át magunkat ennek a végzetnek, e végzet szellemében válasszunk és döntsünk, hogy fogadjuk el és szeressük ezt a végzetet. Mint saját végzetünk keresői, a morálisan autonóm személyiségeket nem a társadalmi szokások, az intézményes felhívások, a háttér, a körülmények, az elismerés iránti vágy vagy a közvélemény határozzák meg.
¨ Saját természetünk (tehetségünk, erőnk és erőtlenségünk) elfogadását jelenti.
¨ Másodszor azt jelenti, hogy képesek vagyunk ígérni és a magunkra kirótt kötelességeket betartani.
¨ Az önrendelkező személy azt, ami a művészetben, filozófiában, vallásban stb. igaz számára, intenzitással, odaadással és intellektuális elkötelezettséggel fogadja.
¨ Negyedszer az önrendelkezés azt jelenti, hogy rendeltetésünk beteljesítése végett következetesen és állhatatosan cselekszünk. Munkájában vagy munkájával szemben soha nem hazudik. Mint ilyen, az autonóm személyt a megbízhatóság aurája övezi. Inkább hajlandó elszenvedni, mint elkövetni a rosszat, a kölcsönösségre épülő (szimmetrikus) kapcsolatokat részesíti előnyben és soha nem hajlandó arra, hogy másokat puszta eszközökként kezeljen. Így amikor a modernek egzisztenciálisan választják önmagukat, nem egyszerűen valamilyen ügyet vagy elhivatottságot választanak. Inkább jó személyként választják önmagukat, akik ezáltal az összes emberi lény autonómiájára vigyáznak. S úgy cselekszenek, mintha minden emberi lény morálisan autonóm személyiség lenne. Az első lépéseket nekünk kell megtennünk!
Pablo Neruda: Óda a jelenhez
A jelen
perc
oly sima,
mint egy asztal,
e mai óra,
e mai nap
oly üde,
tiszta,
mint az új poharak,
mikre a múltnak
pókhálója
sem tapad,
vegyük hát
finoman ujjaink
közé a percet,
ok faragják
ki alakját,
vezessék
növését,
oly új és
oly eleven,
semmit sem oriz
a menthetetlen tegnapokból
a múltból, a letűntből,
a mi édes
gyermekünk ő,
e percben is, nézd,
velünk nő,
homokot hord
s eszik
a tenyerünkből,
ragadd meg,
hogy ki ne csússzon,
álomba vagy szavakba
ne fúljon,
fogd jó erősen,
kösd a kezedhez,
parancsold,
hogy legyen engedelmes,
köveztesd
úttá és öntsd haranggá,
géppé,
könyvvé, csókká,
simogatássá,
vágd ki gyönyörűséges
illatát a fából,
ácsolj
belőle széket,
és fond ki nádból
a karját,
s nézd meg,
vagy inkább
csinálj belőle
lépcsőt!
Lépcsőt,
hogy fokról fokra
hághass
a jelenben,
feszítsd a lábad
a jelen grádicsának,
s menj feljebb,
egyre feljebb,
azért ne túl magasra,
csak addig,
hogy megjavíthasd
a tetőn
a csatornát,
ne túl magasra,
ne fel az éghez,
csak addig, hogy az almát
elérhesd,
nem a felhőket,
őket
hagyd lengni fel az égig
és szállani a múltba.
Te
a jelen vagy,
az alma,
nyúlj érte fel
a fádig,
fogd kezedbe, sugárzik,
mint valami csillag,
no. tépd le,
harapj belé és vágj fütyörészve
további útjaidnak.
Somlyó György fordítása
Felhasznált források jegyzéke
[14] A szabadító szépség = II. János Pál pápa levele a művészekhez 1999 Húsvétján, Szent István Társulat, röpirat.
[14] A szabadító szépség = II. János Pál pápa levele a művészekhez 1999 Húsvétján, Szent István Társulat, röpirat.
[15] FROMM, Erich, A szeretet elsatnyulása a mai nyugati társadalomban = U. ő, A szeretet művészete, Háttér Kiadó, 1993, 109–137.
[16] TATÁR György, Az igazi apokrif = Filmvilág, 1999, 10. sz., 4–7.
[17] KÁKOSY László, Fény és káosz. A kopt gnosztikus kódexek, Gondolat, Budapest, 1984.
[18] HELLER Ágnes, Az önrendelkezés etikája, Kritika, 1999/5, 17.
Kapcsolódó cikkek
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban VIII.
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban VII.
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban VI.
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban V.
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban IV.
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban III. rész
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban II. rész
Lét, értelem, szerelem a reneszánsz gondolkodásban - I. rész
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
