|
 Az egyházmegyék közvetlen előzménye a 950-es, 960-as évektől folyó térítés, a távolabbi pedig az, hogy a IX. században a salzburgi egyházmegye papjai már jelen voltak a Dunántúlon (Durnava /Somlóvásárhely/, Ecilburg /Óbuda/, Mosaburg /Zalavár/, Oedinburg /Sopron/, Quinque Basilicae /Pécs/, Salapugin/Zalabér/, Savaria/Szombathely/, stb.) és képviselték a Frank Birodalom egyházának kelet felé terjeszkedő politikáját. Ezzel szemben, és párhuzamosan az aquileiai pátriárkátus szintén küldött térítőket. A kereszténység terjedésében 896 után, a néhány évtizedes törés után, 953-ban bizánci térítőpüspök működött a Maros mentén. Ennek a tevékenységnek az egyházmegyékre nézve később lett következménye. Taksony fejedelem 962-ben követet küldött Rómába és a pápától püspököt kért. XII. János fölszentelte és útnak indította Zacheust, aki valószínűleg eljuthatott a Kárpát-medencébe. Működése intézményes jellegű lehetett. Géza fejedelem 972-ben keresztelkedett meg István néven, majd 973-ban követséget menesztett Quedlinburgba, hogy Ottó császártól térítő papokat kérjen. Az energikus passaui püspök, Pilgrim szerette volna joghatóságát kiterjeszteni a Kárpátok medencéjében élő népre, ám felettese, a salzburgi érsek ezt megakadályozta. Így lehetővé vált, hogy három évtizeddel később az önálló magyar egyházszervezet kiépítésekor egy jelentős akadállyal kevesebb tornyosuljon I. István király és munkatársai elé. ( fotó: Ladányi Károly )
Esztergomban, a királyi szálláshelyen már Géza építtetett templomot, Szent István protomártír tiszteletére. Mivel Passaunak is ő a védőszentje, ebben a passaui térítés emléke élt tovább. Szent Adalbert többszöri rövid itt-tartózkodására a Szent-Vid –templom utal. Majd 1010 után egészen 2003. októberéig ő lett az első esztergomi székesegyház patrónusa. Az egyházmegye a Dunától északra és északkeletre eső területeket foglalta magába.
A latin rítusú térítőpüspökök huzamosabb dunántúli jelenléte az oka, hogy Veszprém, a királyné szálláshelye Esztergommal az elsőségért vetekedhetett, viszont az 1001. évi ravennai zsinat a magyar egyház élére minden kétséget kizáróan Esztergomot állította, ám ezzel párhuzamosan szerveződött a veszprémi egyházmegye is. A veszprémi egyházmegye patrónusa, annak köszönhetően, hogy 997-ben legyőzte Koppányt, Szent Mihály arkangyal villogtatta kardját. A veszprémi egyházmegyét(1001-02?) négy vár alkotta a hozzá tartozó területtel: Fejérvár, Kolon, Veszprém, Visegrád. A Dunántúl jelentős része ide tartozott.
A legelső alapítások közé tartozik Kalocsa(1003), amely érsekség voltára több magyarázatot is lehet találni, valószínű, hogy I. Szent István magyar királyunk tudatosan két érseki központot hozott létre, Kalocsa a feketemagyarok hittérítését szolgálta. Az egyházmegye nyugati határa a Duna, keleten a Tisza. Északon 1030 után, délen csak a XI. század végére állandósult a határ. További homályos pont az, hogy a későbbiekben többször „bácsi érsekség”-ként szerepel. Kalocsa, mint központ a terület északnyugati részén volt, és a könnyebb megközelíthetőség kedvéért Bácson, lehetséges, hogy Szent László király elhatározása alapján második székhely is kialakításra került. Bács mellett a kalocsai székhely is megmaradt, és az első székesegyház folyamatosan betöltötte szerepét. A két székhelynek egy főpásztora volt, mindkét székesegyháznak a patrónusa Szent Pál apostolfejedelem volt.
Az egri egyházmegyét(1004-09?) a kabar Aba Sámuel szállásterületén, Szent János evangélista patrónussága alatt szervezték meg. Az ország északkeleti és keleti részeit foglalta magába, s délen lenyúlt egészen Ajtony szállásterületéig. Így az első évtizedekben a későbbi bihari, majd váradi püspökség területe is az egri egyházmegyéhez tartozott. E déli rész maradványaként keskeny csík húzódott a XVIII. század derekáig a bihari-váradi és a csanádi egyházmegyék között pankotai főesperesség néven, amely jogilag Egertől függött, 1750 körül lett a csanádi egyházmegye része.
A győri egyházmegye patrónusa Mária. A Dunántúlon lévő győri püspökség (1009 előtt) területe Győr, Moson, Sopron és Vas vármegyék területe a Szigetköz kivételével, melyet egészen 1993. 05.30-a után tudhat a sorában. A győri egyházmegye területe 1777-ig nem változott.
Győrben a pápai legátus jelenlétében kiállított alapítólevél a pécsi egyházmegye(1009) megszervezéséről ad némi információt. A területén akkor még a vármegyerendszer hiányzott, de később a Baranya, Pozsega, Tolna és Valkó vármegyék alakultak ki itt. A Szerémséget egy ideig Kalocsával közösen bírta. Az egyházmegye patrónusa, Szent Péter apostolfejedelem egyszerre mutat két irányba, Róma felé, és Kalocsa felé.
Az egyházmegyék első sorozatát az erdélyi (1009?) zárta, amely székhelye valószínűleg kezdetektől fogva Gyulafehérvár volt. Az erdélyi egyházmegye patrónusa, annak köszönhetően, hogy 1003-ben legyőzte Gyulát, Szent Mihály arkangyal villogtatta kardját. A Dunántúl egészén, az északi, és északkeleti területeken és Erdélyben 1010-re két érsekség, öt püspökség létezett. Valószínűleg Esztergomi érsekséghez tartozott az Egri, a Győri, a Pécsi, a Veszprémi püspökségek, és Kalocsa-Bácshoz az Erdélyi püspökség.
A bihari püspökség (1020 körül) felállítása szintén Szent Istvánnak tulajdonítható, ez párhuzamosan történt a Bihar vármegye megszervezésével. A trónörökös Szent Imre herceg jelenléte elégséges indok volt az új püspökség létesítésére, amely területileg az egri és az erdélyi egyházmegyék közé ékelődött. Székhelyét 1077 után Bihar helységből a közeli Váradra tette át Szent László király. Az egyházmegye eredeti patrónusa Mária.
A Pozsonyi Évkönyv szerint az Ajtonytól elfoglalt területen Szent István szervezte meg a csanádi püspökséget(1030) Marosvár-Csanád központtal. A csanádi egyházmegye patrónusa, annak köszönhetően, hogy 1030-ban legyőzte Ajtonyt, sárkányölő Szent György őrködött. Az első püspöke, a velencei származású Szent Gellért, akit István király a bakonybéli remeteségből hívott vissza. Az egyházmegye- és vármegyerendszer kiépülése szerves folyamat, amelynek tervszerűségét politikai éleslátás biztosította és a nem előre meghatározott számszerűség. (12) Ajtony egykori területe az őt legyőző Csanádtól kapta a nevét. A Tisza, az Al-Duna és az Erdély közötti területet északról a pankotai főesperesség határolta.
Szent István király alapításait a váci püspökség(1030-1038) zárja, bár okleveles adat nem maradt. Az egyházmegye védnöke itt is Mária. A Duna-Tisza közén Kalocsáig és Csanádig lehúzódó egyházmegye központja a kezdetektől a Duna-parti Vác. Ez a 10 egyházmegye a történelmi Magyarország területét teljesen fedte. A két érseki tartomány a következőképpen oszlott meg: Esztergomhoz Eger, Győr, Pécs, Vác, Veszprém, majd később Nyitra tartozott; Kalocsához Bihar, Csanád, Erdélyi és később Zágráb.
Szlavónia birtokbavétele után Szent István király tiszteletére Zágrábban alapított püspökséget(1091 körül) Szent László magyar király.
A Szent László király idején a nyitrai társaskáptalannak juttatott adománya előkészület volt újabb püspökség (1111-1113) felállításához. Utóda, Könyves Kálmán király megszervezte az egyházmegyét, az esztergomi egyházmegye részéből alakította ki, patrónusa Szent Emmerán, amely Nyitra vármegye északi részére, Trencsénre és a gyepűn túli részekre terjedt ki. Erre a vidékre a prágai püspökség is szerette volna kiterjeszteni joghatóságát. Lehetséges, hogy Kálmán az új alapítással akarta elejét venni a német terjeszkedésnek, mert Prága a mainzi érsekség alá tartozott.
Az erdélyi szászok szebeni prépostsága, melyet III. Béla 1186 körül alapított, a XIII. század elején majdnem püspökséggé lett, de III. Ince pápa ezt nem engedte, mert Erdélynek Szent István óta volt püspöksége.
Hasonló a helyzet a szepesi németség esetében, mert Imre király számukra 1198-ban megszervezte a szepesi prépostságot, mely indokolt volt az esztergomi egyházmegye központjától való nagy távolság miatt. A XVIII. században ez lett a szepesi püspökség alapja.
A XIII. század egyházmegye-szervezéseinek a délre és keletre irányuló misszió az oka. Közülük egyedül a szerémi püspökség(1239) volt igazán életképes.
A végzetes XVI. században a hódoltsági területek egyházi élete teljesen szétzilálódott, ezek Róma szemében missziós területnek számítottak. Esztergomból az érsek és a káptalan 1543-ban Nagyszombatra menekült, és csak 1820-ban tért vissza. A szerémi rész a hódoltság végére szinte lakatlan lett, és Szörényi László püspök szervezte újjá 1734-1752 között. Bács romokban hevert, ezért Patachich Ádám 1730-ban Kalocsára tért vissza. A csanádi egyházmegye székhelye 1738-ban Temesvár lett.
Mária Terézia nagyszabású egyházpolitikával rendezte a keleti szertartásúak egyházmegyéinek helyzetét, s ami még fontosabb, a latin rítusúak újjászervezését is végrehajtotta. A szerémi és boszniai (diakovári) püspökséget 1773-ban egyesítette, majd a hatalmas kiterjedésű esztergomi egyházmegye szétdarabolása következett. Jelentéktelennek tűnő változás, hogy Szeged 1775-ben Kalocsától Csanádhoz pártolt.
1776-ban felállította a besztercebányai, rozsnyói és szepesi püspökségeket. Egyéb, kevésbé jelentős területi átrendezéseket is végzett, mert az archaikus helyzetet konzerváló plébániákat az illetékes püspökség alá rendelte.
1777-ben a székesfehérvári és a szombathelyi egyházmegyéket szervezte meg. A fehérvári püspökség területét a veszprémiből szakították ki, területe Fejér és Pilis megyékre terjedt ki. A szombathelyi pedig a győri, a veszprémi és a zágrábi egyházmegyék területeiből-Vas megye, Zalaegerszeg környéke és a Mura bal parti részei- állt össze. A veszprémi püspökség kártalanításként megkapta a győritől a pápai főesperességet. Mária Terézia „apostoli királyi” méltóságra hivatkozva végezte ezt, a Szentszék mérsékelt örömére.
Az egri és az erdélyi egyházmegyék maradtak még utolsó nagy kiterjedésű püspökségnek. I. Ferenc 1804-ben döntött a két új egyházmegyéről: Szatmár és Kassa névvel és Szatmárnémeti, valamint Kassa székhellyel. Kárpótlásul az egri püspökség érsekség lett, és a belőle kihasított új egyházmegye mellé tartományba megkapta a rozsnyói és szepesi püspökségeket.
A bécsi kormány a horvátok iránti hálából 1852-ben a zágrábi püspökséget a Szentszékkel érseki rangra emelte, és alárendelte a szerémi, a dalmát zengg-modrusi latin és a 1777-ben alapított görög rítusú kőrösi egyházmegyéket. A kalocsai érsekséghez ettől kezdve csak a csanádi, az erdélyi és a nagyváradi egyházmegyék tartoztak. Az esztergomi érsekséghez tartozott a besztercebányai, a győri, a nyitrai, a székesfehérvári, a szombathelyi, a pécsi, a váci, a veszprémi, valamint az 1771-ben alapított munkácsi, és az 1818-ban alapított eperjesi görög rítusú egyházmegyék A teljesség kedvéért megemlítendő a gyulafehérvári-fogarasi görög katolikus érsekség, amely alá a lugosi, a nagyváradi, a szamosújvári görög rítusú püspökségek tartoztak.
A hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye megszervezése 1912-ben történt, a munkácsi és az eperjesi görög katolikus egyházmegyék területéből.
A pannonhalmi bencés főapátság helyzete sajátos, mert a főapát mint ordinárius, a kicsiny kiterjedésű nullius egyházmegye életét is irányítja. A pannonhalmi „székesegyházat” XII. Piusz pápa emelte „basilica minor” rangra.
Az 1920-as trianoni békekötés eredményeként csak az egri, a székesfehérvári, a pannonhalmi, a váci, a veszprémi egyházmegyék maradt területében érintetlen. Csanád, Kassa, Rozsnyó, Szatmár és Várad egyházmegyék esetében a terület csökkenése mellet a székhely is az utódállamba került. A prímási székhely megmaradt, de területe legnagyobb része elszakadt. A csanádi püspökség székhelye 1923-ban Temesvárról Szegedre tevődött át. A váradi részt a csanádihoz csatolták. Egerhez pedig bizonyos adminisztratív függetlenséget megőrizve a kassai, rozsnyói és a szatmári rész került.
1945 után a trianoni határok visszaállításával ez a helyzet maradt fenn, némi módosítással.
A római Szentszék 1982-ben a kassai, a rozsnyói és a szatmári egyházmegyék területét az egri főegyházmegyéhez csatolta, s még ebben az évben a Csanádi egyházmegye elnevezését Szeged-Csanádira változtatta. Az Kalocsai Érseki kerülethez a Szeged-Csanádi püspökség tartozik, az Egri Érseki kerülethez nem tartozik a területén kívül püspökség, a többi püspökség az Esztergomi Érseki kerület része.
Az egyházmegyék határai és központjai a történelmi változások ellenére is túlnyomó többségben a Szent István korában keletkezett struktúrát őrizték egészen 1993. május 30-áig, amikor megszületett az egri érsekségi területből nyert debrecen-nyíregyházi püspökség és a veszprémi püspökség érsekséggé váló területe az újonnan alakult kaposvári egyházmegye. A Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye területe lényegében Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre terjed ki. A kaposvári egyházmegye területe lényegében Somogy megyére és Zala megye déli részére terjed ki. Budapest Csepel-sziget része kivételével az új nevezetű Esztergom-Budapesti érsekség részévé vált. A győri püspökség megkapta a Szigetközt, de a legnagyobb változás a váci egyházmegyében történt, mely elvesztette a Kecskeméti főesperesség területét, Békés-Csongrád megyei részeket, valamint a Tiszától keletre eső területeit, ellenben megkapta az Érsekvadkerti és Nagymarosi esperesi kerületeket; az egri főegyházmegyétől a Nógrád megyei részt. A Kalocsai érsekség annak következtében, hogy megkapta a fent említett főesperességet a nevét Kalocsa-Kecskeméti érsekre változtatta. A Szeged-Csanádi egyházmegye elvesztette a bihari részeket, de megkapta a Békés-Csongrád megyei részeket. Az Egri Érseki kerülethez tartozik az újonnan alakult debrecen-nyíregyházai, illetve a váci püspökségek.
Az Esztergom-Budapesti Érseki kerülethez tartozik a győri és a székesfehérvári püspökségek. A Kalocsa-Kecskeméti Érseki kerülethez tartozik a Pécsi és a Szeged-Csanádi püspökségek. A Veszprémi Érseki kerülethez tartozik az újonnan alakult kaposvári, illetve a szombathelyi püspökségek.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
