 Úgy
hordja magával emlékeit, mint a bőrén a baktériumokat: jótékony és
kártékony egyaránt akad köztük. Megszabadulni tőlük nem tudna úgysem,
lemoshat magáról néhányat, vagy idővel megkopnak, s már nincsenek rá
olyan erős hatással, de a többi ott ragad a lelkében letörölhetetlenül.
Lehelet vékony rétegekben sorakoznak egymáson, hozzá idomulnak, együtt
élnek vele, s ő viszi magával őket mindenhová.
Olyan zavartan állnak
egymással szemben, mint két kamasz, akik nem tudnak mit kezdeni a
testükön végigviharzó hirtelen változásokkal. Holott az együtt töltött
évek hasonlóvá tették mozdulataikat, az egyik már észre se veszi, ha
ugyanaz a grimasz fut át a másik arcán. A lakás, aminek a folyosóján
állnak, teljesen berendezett ugyan, de néhány polcon mégis ásít a hiány.
- Most akkor búcsúznunk kéne?
- Nem tudom, nem hinném, hiszen még úgyis
találkozunk. Minek búcsúznánk? És attól, hogy hivatalosan kimondták a
válást, az nem jelenti azt, hogy akkor teljesen meg kellene szakítanunk
egymással minden kapcsolatot. Az úgysem menne.
- Igazad van. Pénteken találkozunk.
- Majd elfelejtettem, Dávid azt üzeni, hogy a történtek ellenére ő vár téged szombaton a születésnapjára.
- Ó, tényleg! Ha nem mondod, ki is ment volna a fejemből. Te vettél már neki valamit?
- Nem, még nem. Talán viszek egy üveg valamit.
- Emlékszel, tavaly mennyire örült annak a 30 éves bornak azzal az egyedi címkével.
- Igen, az egy nagyon jó ötlet volt.
- Jól van, akkor, ha nincs más, megyek. Kristóf lent vár rám.
Veronika lendületesen halad az irodája felé, teljesen feltöltődve
energiával, szinte szikrázik körülötte a levegő a szürke épületben.
Ahogy kinyitja az ajtót, a szeme összevillan egy másik szempárral,
amelyhez széles és elragadó mosoly társul.
- Szia! Végre megint itt vagy!
- Szia! Maradtam volna még legalább egy hétig, de sajnos csak eddig tartott a szabadság!
- Mesélj, milyen volt a bádog bikák és segnoriták országa?
- Ó, mindjárt mutatok képeket…
Kristóf feláll az asztala mögül, és közelebb megy Veronika gépéhez.
- Gyere, ülj le ide a helyemre, hogy jobban lásd őket.
- Nem, egész napok ülök, te csak mutasd a képeket, jól látom innen is, ha kicsit felém fordítod a monitort.
Tájképek sorakoznak egymás után, Kristófnak némelyik ismerős is,
elvégre ő ajánlotta azt a helyet Veronikáéknak, így nem nézi olyan
érdektelenséggel a nyaralás képeit, mint más tenné. Néhány képen
Veronikát és férjét, Andrást is látja, s kicsit elgondolkozik azon,
amit a rögzített pillanat elárul kettejükről.
- Ez a kép olyan előnytelen rólam! Egyáltalán nem vagyok fotogén. És nézd ezt a beállást!
- András nem tud fényképezni, veled nincs semmi baj.
Szólnia kellett volna, hogy kicsit másképp állj, vagy kivárhatott volna
egy alkalmasabb pillanatot.
Veronikának hirtelen eszébe jut valami: bevillan az a kép, amit Kristóf
készített róla egy vállalati buli alkalmával, s a felismeréstől átfut a
hátán a hideg. Nézi a mellette álló, hízelgő tekintetű férfit, akivel
már több mint fél éve egy helyiségben dolgozik minden áldott nap, s
csak most jön rá arra, ami rajta kívül mindenki más számára nyilvánvaló
volt.
- András, kész a vacsora!
- Megyek mindjárt!
Veronika leül az asztalhoz, még a villák alá rakja a szalvétát,
meggyújtja a két gyertyát, s közben mosolyog, mert felvillanyozza a
tudat, hogy végre kettesben tölthetnek egy estét. A másik szobában
felcsörren András telefonja, s hallja, amint a férje hosszas
tárgyalásba bonyolódik német főnökével. Időtöltésképpen bekapcsolja a
TV-t, s addig váltogatja a csatornákat, míg egy filmet nem talál.
Néhányszor aggodalmasan átpillant a másik szobába, s türelmesen várja a
férjét, hogy az végre befejezze a telefonálást és leszakadjon a
gépéről, de egyre jobban leköti a figyelmét a film, s egy idő után csak
arra koncentrál. Észre se veszi, hogy eltelt az idő, s már a második
reklámblokk szakítja meg a thrillert. A gyertyák az asztalon lassan már
félig elégtek, hallja, amint a másik szobában a férje még mindig a
gépén dolgozik.
- András, kihűl a vacsora, mikor fejezed már be?
- Még ezt a beszámolót meg akarom írni, ne türelmetlenkedj már.
- Ugye nyaralás közben nem fogsz dolgozni?
- Drágám, azért dolgozom most gőzerővel, hogy el
tudjunk menni nyaralni. Talán te fogod kifizetni a szállodát, az all
inclusive ellátást? És most még itt az új autó is…
Veronika nem szól semmit, csak áll az ajtóban megsemmisülten. Nem hitte volna, hogy András valaha is ilyesmit vág a fejéhez.
- Az autót azért nem tudtad volna nélkülem megvenni – mondja csendesen.
- Mondtál valamit?
A kórházi folyosó ugyanolyan volt, mint bármelyik másik kórházban,
amikor viszont Veronika és András bement az orvos szobájába, inkább egy
galériában érezték magukat. Hallották a doktorról - akit korához és
szakértelméhez méltóan mindenki csak Tanár úrnak szólított - hogy
szereti a szép festményeket, de ez a rengeteg kép minden előzetes
elképzelésüket felülmúlta. Elhelyezkedtek a kényelmes kis fotelekben,
és várakozásteljesen hallgatták az orvost, aki mint egy bíró ült a
mahagóni asztala mögött, s úgy jött a szájáról a szó, mintha ítéletet
közölne.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy minden fáradozásuk ellenére most sem
sikerült a feleségének teherbe esnie. Holott a vizsgálatok szerint
mindketten egészségesek, eddig nem találtunk semmi rendellenességet.
Kaptak már felvilágosítást a mesterséges megtermékenyítés módszereiről?
- Igen, utánajártunk már, de én nem hiszem azt, ha tényleg mindketten
egészségesek vagyunk, hogy akkor szükség lenne erre a beavatkozásra.
- Ahogy gondolják, ha továbbra is megfogadják a tanácsaimat, és azok
szerint járnak el, akkor idővel sikerülhet. Javaslom, hogy ne
ragaszkodjanak ehhez olyan görcsösen, kicsit engedjenek ki, vagy
utazzanak el valahová, hátha a változás jót tenne Önöknek. Mindketten
felelős beosztásban dolgoznak, a munkahellyel, a pozícióval együtt járó
stressz nehezíti talán meg a dolgukat.
András csalódottan lépett ki az orvostól, de ezt semmiképpen nem akarta
éreztetni Veronikával, akin látta, mennyire el van keseredve.
- Drágám, mit szólnál ahhoz, ha befizetnénk egy spanyolországi nyaralásra?
Veronika könnyes szemmel pillantott fel férjére, s hálás mosollyal köszönte meg férje kedves tapintatosságát.
- Nagyon szeretlek Cinke!
- Én is téged Picinke!
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
Ez nem jelenti azt, hogy nem jó.
El kell olvasni. KELL!
M.István
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.