 Nem írok konkrét esetet, hisz számtalan példát hozhatnék. Tartok attól, legnagyobb igyekezetem ellenére is némely dolgot félre lehet érteni (aki szeretné, biztos meg is teszi), netán pont paradox módon a demagógia illetve dogmatizmus ellen harc miatt némely kinyilvánítás stílusa megtévesztő és nem éri el a célját, ha a „fegyver” azonos…, és a magyarázat sarkított, de pont ezért választottam.
Nagyon szomorú a koncepció… az, hogy ismeretlenül, vagy futó, röpke, felületes ismeretség vagy történet alapján ítélnek el embereket. Véleményeznek egy személyt egyoldalú illetve részlet fikarcnyi információ alapján. Az sem számít, ha az „adat” torz vagy téves… olyan könnyen be lehet „csapni” az embereket, akik hagyják magukat, mert saját magukhoz sem mernek őszinték lenni… inkább védekeznek. Félnek. Attól is akár, hogy „aki nincs velünk az ellenünk van” dogma alapján, ha nem értenek egyet a többiekkel, máris perifériára szorulnak. Vagy saját kudarcaikat, sérelmeiket bosszulják meg eképpen, mert másképp nem jutnak elégtételhez. Ilyenkor valójában saját maguk igazáért kéne harcolniuk, de az túl veszélyes lenne, saját bőrüket vásárra vinni??? Na, nem. Vigyék a másét! Ebben aztán eggyé kovácsolódnak, ezért a közös célért, így már nem kell félniük, hogy veszítenek. Kockázat nélkül kiélhetik a háborújukat, ezért kell a bűnbak. Moshatják kezeiket, „onthatnak vért” úgy, hogy nem kell beszennyezniük magukat, nem ők mennek háborúba, hanem odacitálnak valakit, akit ki lehet végezni közösen, így közös a felelősség, nem kell mindent saját magukra vállalniuk.
Kísérteties a mikro- és makrovilág párhuzama, a (sajnos ma is élő) történelemben ijesztő méreteket öltött az üldözés, népirtás… a kisebb közösségekben egyes emberekkel szemben lehet így vádaskodni. Többen egy ellen sokkal könnyebb harcolni, mennyivel sikeresebb így a vadászat, nem igaz? Ráadásul elég gyakori, hogy az illető nem értesül arról, mi a vád ellene. Védekezni esélye sincs. Modern boszorkányüldözés folyik manapság. Karinthy cinikus irodalmi karikatúrái vagy Golding véres Legyek ura története villan fel egy-egy hétköznapi eset láttán. Olyan egyszerű a képlet, mégis, mintha senki nem akarná (át)látni.
Ez a sorsa annak is, aki védeni próbál valakit, netán kapcsolatban áll az üldözöttel. Már lényegtelen, mi az igazság, senki sem kíváncsi arra, hogy valójában mi áll a dolgok hátterében – ez a legszánalmasabb az egészben. Mindenki azt hisz el, amit hinni akar.
Ki fél a tudástól, a változástól, attól, hogy netán tapasztalat és ismeret útján magának is változnia, fejlődnie kell? Lelkileg is. Talán az, aki azt gondolja, hogy ezzel elárulja magát, mert nem tart ki a már megszokott, jól ismert, becsontosodott elvei mellett? Hiszen a fejlődés, változás a közösség javára is kell váljon! Vagy azért fél, mert nem vehet részt a csapatjátékban, nem tarthat a „nyájjal”, mert fekete bárány lesz? Aki a kispolgári konzervatív elvárásoknak nem tud megfelelni, pusztuljon? Nem, nem csak ez a két alternatíva létezhet. Miért lenne bűn a változás a lelki, szellemi fejlődés, ami javára válik a társadalomnak azáltal, hogy az egyén is szélesíti tudását, tapasztalatát, ezáltal teljesebb ember lesz…
Sokkal szomorúbb és kétségbe ejtőbb a makacs, csökönyös, merev elutasítása a dolgoknak, annak megismerése helyett. Sokféleképpen lehet gondolkozni, érdemes tesztelni, a világ is színesebb és élvezhetőbb, izgalmasabb lesz. Kipróbáltam, jobb a bátorság a félelemnél! Mellesleg humánusabb is…
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
