|
 "Egyértelműnek látszik, hogy az általános viselkedéskultúrára erőteljesen hat a televízió. Ha a közép-kelet-európai gyilkosságok, különböző agresszív bűncselekmények számának növekedését nem is tudjuk közvetlen kapcsolatba hozni — felmérések híján? — a tévénézéssel, a viselkedés- és beszédmodor és a televízióban/videofilmen, a várost beborító óriásplakátokon látottak kínálják az összefüggéseket. A frizurától a ruhamárkáig, a „menő” élelmiszerek (különösen édességek és üdítőitalok) fogyasztásától az illatszerekig, a különböző „töltelékszavak” túlburjánzásától a „férfiasan tökéletes” érzelem-nyilvánításokig. A tévéműsorokban sugárzott, csak nyelvükben különböző reklámokból — a stílusból, a hangnemből, a hangerőből — árad az erőszak. Természetes, hiszen azért hatékony; következésképpen azért fogják megvásárolni a reklámozott árut. Az óvodás gyerekek a játszótéren a reklámszöveget skandálják, nem az „orgona ága, barackfa virágá"-t éneklik. A reklámban megvalósul az Egyesült Európa hiszen a reklám fittyet hány minden kulturális háttérnek, úgy építi fel az új fogyasztói társadalmat, az új embertípust, az „európai hibridet”, hogy eszébe se jusson, ne érezzen késztetést visszanyúlni kulturális gyökereihez" - foglalja össze keserű tapasztalatait Szávai Ilona, aki a szociálpszichológia egyik kiemelt területén kutat. Gondolatait egy igen fontos tanulmány kiegészítéseként írta, melyre jelen cikkünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet.
Marcel Frydman egy neves belga egyetem médiakutató professzora. Tevékenysége a televízió és az agresszió összefüggéseit igyekszik feltárni, azaz, hogy a tévénézés összefüggésbe hozható -e, és ha igen, milyen mértékben az emberek agresszív viselkedésével. A probléma feltárása feltétlenül szükséges, hiszen - idézve a szerzőt - az utóbbi huszonöt év folyamán az erőszak mindenféle formájában jelentős felerősödést mutat. A televíziónézés általánossá válása — először az Egyesült Államokban, majd szerte a világban — számos vitát váltott ki a nézőre, pontosabban a fiatalokra gyakorolt hatását illetően. Felmerült a kérdés, hogy nem zavarja-e meg a családi életet, az iskolai munkát, vagy hogy mennyire módosítja a szabadidő eltöltésének mikéntjét stb. Számos szerzőt az az esetleges kapcsolat érdekelt, amely a televíziós erőszak növekedése és a gyermekeknél, serdülőknél és felnőtteknél egyaránt megfigyelhető agresszivitás-növekedés között van.
Frydman tanulmánya tudományos precizitással járja körül a problémát, lerántva a leplet a műsorkészítés fortélyairól is. A kutatók szerint úgy tűnik, hogy az emberek áldozatul esnek a számtalan kereskedelmi csatorna vad konkurenciaharcának. A műsorkészítőknek olyan programokat kell kínálniuk, amelyek valószínűleg érdekelni fogják a nézőt. A javasolt forgatókönyvek azonban rendszerint középszerűek, márpedig minél gyorsabban filmet kell készíteni belőlük. Hogy elkerüljék a közhelyekkel operáló és unalmas műsorokat, igyekeznek megfűszerezni a rossz forgatókönyveket, és ehhez az általánosan használt eszköz — a legegyszerűbb és legolcsóbb — az erőszak. Az erőszak alkalmazása lehetővé teszi a műsorkészítőknek, hogy fenntartsák az adások nézettségi szintjét. Így érik el, hogy ne essen vissza, sőt növekedjen a reklámoknak köszönhető bevétel. Mindezek miatt felesleges abban reménykednünk, hogy a programok minősége javulni fog, netán csökken a képernyőn látható erőszak.
Szávai Ilona utószavából kiderülnek a legfontosabb tévé-ártalmak: 1. A gyermek kevesebbet olvas, játszik, 2. tanúja az agresszív jeleneteknek, melyek szorongást váltanak ki benne, 3. túl hamar megismerkedik a szexualitással. E felismerést, úgy tűnik, nem nagyon szívlelte meg a magyar szülőtársadalom. A videotékákban olyan meghitt együttesben keresgél a horror-, pornó- és „kemény” kalandfilmek között a papa, mama és a harmadik polcot alig felérő csemete — s még nem is tájékozatlanul! —, hogy a megfigyelő elborzad e gyanútlan nyugalom láttán.
A neves gyermekgyógyász, Benjamin Spock, amikor arról faggatták, hogy ő mit tart konkréten elkerülendő dolognak a gyermeknevelésben, így felelt: „Abszolút kerülendő az erőszak nézése a tévében. (...) Sokminden, amit a gyermekek képernyőn látnak, szexuálisan is brutalizál. (...) Mire az átlagos amerikai gyermek a 18. életévét eléri, már 18 ezer gyilkosságot látott a tévében. Ugyanakkor tudjuk, hogy valahányszor egy felnőtt, vagy egy gyermek brutalitások szemtanúja lesz, az bizonyos csekély mértékben őt magát is brutalizálja. Világméretekben erősen vezetünk a bűnözés terén, olyan cselekményeknél, mint a családon belüli gyilkosság, a nemi erőszak, kegyetlenkedés a feleséggel és a gyermekekkel szemben. S mégis egyre több gyermek nő fel az erőszak szörnyű bősége közepette, amelyet a tévében lát.”
Forrás és ajánlott irodalom:
Marcel Frydman: Televízió és agresszió, Pont kiadó, 1999.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
