|
 Tinikorom nagy kedvencei közé tartoztak Rejtő Jenő írásai. Néhány évvel ezelőtt egy szentendrei hajókirándulás alkalmával összefutottam egy kedves ismerőssel, aki a Lékai János Hajózási Szakközépiskola növendékeként ugyanabban a kollégiumban bontogatta ifjúi szárnyait, amelyben magam is cseperedtem. A ringatózó hajón nosztalgiázva elmeséltük az azóta eltelt évek eseményeit, így említést tettem harcművészeti tanulmányaimról is. Tamás barátom kajánul felkuncogott: - Fülig Jimmy!- de többet nem volt hajlandó mondani, hiába erősködtem. Amint hazaértem, első dolgom volt a polcra nyúlni...
"A kikötőből egy maláj óriás jött a fedélzetre. Bilincset tört, szöget evett és izmait játszatta néhány fillérért. Hatalmas izmai voltak. Később a japán dzsiu-dzsicu birkózás fogásait mutatta be a matrózoknak. José ott szaladgált fel-le a lépcsőkön, frissítővel, tortával, de valamelyik rosszul kiszámított, nagy ívű, kecses mozdulata révén a sétafedélzetről pontosan az erőművész fejére pottyant egy habos torta.
A maláj hörögve kaparta magáról a csokoládés habot, csattogtatta hatalmas fogait, és végül lovagias mosollyal fojtva el dühét, közölte, hogy Josét szétmorzsolná, ha nem lenne tekintettel az előkelő környezetre.
A spanyol pincér igen erélyes hangon többféle előétel nevét kiáltotta oda a bennszülöttnek, amitől az érthetően felbőszült.
- Bisung! Glonga! Bon-Bon! - hörögte a maláj.
- Omlette. . . a la Sevilla! - üvöltötte José.
- Sihungi! Mizonga dzur bsefár!
- Olla potrida! - idézte a pincér transzparens korából, és lerohant. Ott állt lihegve a maláj előtt, és az utasok, boldogan a sok egyhangúság után, mindenfelől összecsődültek.
Fenn a korlátnál állt Mr. Irving, szokott szomorúságával, és lenézett unott, közömbös arccal. A maláj megvillogtatta fehér fogait. Ismét mosolygott.
- Mit ez akar gyenge fehér. . . Én megenni őt.
. .
- Hát csak fogj hozzá - mondta José.
- Én nem ütni! Hindu önvédelem. . . Te üss oda teljes erődből. Én csak kivédeni.
- Az nem lesz jó. . . - szabadkozott José.
- Te ütni! Fogás biztos, gyors, úgysem találni.
- Hát jó. Mehet?
- Mehet.
Fülig Jimmy kíváncsi volt a fogásra. Biztos dzsiu-dzsicu.
- Na ütni! - sürgette a maláj. - Lesz meglepetés!
Csakugyan nagy meglepetést okozott. Mert hogy valaki egyetlen pofontól valóságos szaltót csináljon, négy utast és több kisasztal málnaszörpöt felborítson, az igazán meglepő.
A maláj orrán, száján, fülén dőlt a vér, és a jobb szemétől a szája széléig felrepedt a bőre. Így pihegett kissé elterülve miközben a négy utas állandóan sürgette, hogy keljen fel róluk.
Ezalatt José aludt egy keveset. Állva. Mint egy idős paripa. A maláj ordítva ugrott fel.
- Nem számít! Te lenni balkezes! Én várni ütés jobbról.
José vállat vont.
- Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani.
- Ütni agyon. . . téged!
Nekirohant. José kissé hátrált, mert a maláj ragadt a málnaszörptől, és a pincér féltette a szép, aranygombos ruháját. Gyorsan elhelyezett egy horogütést, hogy az első támadó hevet lefékezze. Aztán kibújt egy balkezes egyenes alatt, és könnyedén felütötte a bennszülött állát.
Ekkor egy rúgás érte.
Szabálytalan, pimasz, sportszerűtlen rúgás.
Fülig Jimmyt elöntötte az indulat, és szörnyűt kiáltott:
- Insalada fritte. . . a la Escorreal!
Ettől mindenkiben meghűlt a vér. Tisztában voltak vele, hogy az ókori mór hódítóktól származó esküvést hallották, amelyet spanyol ifjak csak olyankor hangoztatnak, ha élethalál-küzdelemre szánják magukat.
És ugrott!
Könyökhajlásba kapta a maláj nyakát, és a dereka mellé szorította. A bennszülött bivalyszerű, fekete nyakizmai kidagadtak az erőfeszítéstől, és...
És ekkor Fülig Jimmy véletlenül felpillantott a sétafedélzetre. Amit látott, attól kis híján elengedte a malájt meglepetésében. Mr. Irving, a korlátra könyökölve, odavágott feléje a szeme sarkából biztatóan, pajtásosan, mintha azt mondaná, hogy: "Rajta! Tanítsd meg!"
José egyet csavart a nyakon, egyet emelt térdével a gyomron, amitől a bennszülött messze repült és akkorát zuhant, roppant testének teljes hosszában, hogy a hajó beleremegett. Valamennyi szemlélő önkéntelen tapsba tört ki. A malájt, mint ledöfött bikát az arénából, a lábainál fogva kihurcolták a porondról."
(Részlet Rejtő Jenő Piszkos Fred a kapitány című könyvéből)
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
