|
 Egy ősi keleti tanmesében egy nőstényoroszlán az egyik dombocskáról a másikra ugrott, és éppen eközben szülte meg a kölykét. A kölyök lehuppant az útra, ahol egy nagy birkanyáj mendegélt. Persze elvegyült a birkanyáj között, együtt élt velük, és úgy is viselkedett, ahogyan ők. Még álmában sem gyanította volna, hogy ő oroszlán. Honnan is gyanította volna? Soha nem bömbölt, mint egy oroszlán; a birkák nem bömbölnek. Soha nem élt magányosan, mint egy oroszlán; a birkák soha sincsenek egyedül. Mindig nyájban vannak - a nyáj meghitt, nyugodt és biztonságos. Ha megfigyeled a birkanyáj vonulását, olyan szorosan együtt mennek, hogy majd felbuknak egymásban. Ennyire félnek az egyedülléttől.
Ám az oroszlán kezdett felcseperedni. Különös jelenség volt; szellemileg azonosult a birkaléttel, a biológia azonban nem igazodott ehhez; a természet nem követi az elmét. Gyönyörű fiatal oroszlán lett belőle, de mivel olyan lassan történt a dolog, a birkák éppúgy hozzászoktak, ahogyan ő is hozzájuk.
A birkák persze azt gondolták, hogy az oroszlán egy kicsit hibbant. Nem viselkedett egész helyénvalóan - egy kicsit kerge volt -, és egyre csak növekedett. Ez nem volt helyes a részéről. Oroszlánnak tettetni magát! Ők persze tudták, hogy nem oroszlán; a születésétől fogva ismerték. Ők nevelték fel a saját tejükön. Természeténél fogva húsevő volt ugyan - egyetlen oroszlán sem vegetáriánus, de ez az egy mégis az volt, mivel a birkák is növényevők. Nagy örömmel legelészte a füvet. A birkák elfogadták ezeket a különbségeket, hogy az oroszlán egy kissé túl nagy volt, és oroszlánnak néz ki. Egy nagyon bölcs birka szerint: „ez csupán a természet tréfája. Hébe-hóba megesik az ilyesmi."
És az oroszlán maga is elfogadta, hogy ez az igazság. A színe eltérő volt, a teste is különbözött - hát bizonyára furcsa szerzet, és természetellenes. Az a gondolat azonban, hogy oroszlán volna, képtelenség! Az egész nyáj körülvette, és a birka pszichoanalitikusok megadták neki a magyarázatot: „Csak a természet tréfája vagy. Egyet se félj! Mi azért vagyunk itt, hogy gondodat viseljük."
Ám egy szép napon egy öreg oroszlán járt arra, és meglátta a fiatal oroszlánt, ahogyan messze kimagaslik a birkák tömegéből. Nem hitt a szemének! Soha életében nem látott még ilyet, de még csak nem is hallott róla, hogy mióta világ a világ, egy oroszlán a birkanyáj kellős közepén álljon, és a birkák ne féljenek tőle. Ez az oroszlán pedig éppen úgy járt, mint a birkák, és füvet legelészett!
Az öreg oroszlán nem hitt a szemének. Még arról is megfeledkezett, hogy el akart kapni egy bárányt reggelire. A reggeli teljesen kiment a fejéből. A dolog olyan különös volt, hogy elhatározta, elcsípi a fiatal oroszlánt, és kideríti, mi folyik itt. De ő már vén volt, a fiatal oroszlán pedig ifjú - és eliszkolt előle. Noha birkának hitte magát, amikor veszély közeledett, önazonosságának ez a része feledésbe merült. Úgy szökellt, mint egy oroszlán, és az öreg oroszlánnak ugyancsak meggyűlt vele a baja, hogy elkapja.
Végül az öreg oroszlán csak elcsípte. A fiatal sírt-rítt, és azt mondta: - Csak bocsáss meg nekem, szegény báránynak! Kérlek eressz szabadon! Az öreg oroszlán így felelt: - Te féleszű! Most rögtön felhagysz ezzel a sületlenséggel, és eljössz velem a tóhoz. A közelben ugyanis volt egy tavacska. Oda vitte el a fiatal oroszlánt, aki ugyan nem önszántából, inkább nagyon is vonakodva ment, de hát mit tehet egy oroszlán ellen egy egyszerű birka? Ha nem követi őt, még képes megölni - így hát vele ment. A tavacska nyugodt volt, szinte tükörsima, egyetlen hullám sem fodrozta. Az öreg oroszlán így szólt a fiatalhoz: - Nézd csak meg! Nézd meg az én arcomat és a tiédet! Nézd meg az én testemet, és nézd meg a tiédet a vízben!
Egy szempillantás múlva bősz bömbölés hangzott fel! Végigvisszhangzott a dombokon. A bárány eltűnt, és egy homlokegyenest eltérő teremtmény állt ott - az oroszlán felismerte önmagát. A birkákkal való azonosulás nem a valóság volt, csupán az elme egy képzete. Most viszont meglátta a valóságot. Az öreg oroszlán így szólt: - Mást már nem is kell mondanom. Megértetted a dolgot.
A fiatal oroszlán különös energiát érzett, amilyet korábban soha - mintha eddig csak szunnyadt volna benne. Roppant erő töltötte el, holott korábban mindig egy gyenge, jámbor birka volt. Most mindez a jámborság és gyengeség egyszerűen elpárolgott.
Ez az ősi tanmese a mesterről és a tanítványról szól. A mester szerepe pusztán annyi, hogy megmutassa a tanítványnak valódi önmagát és azt, hogy nem igaz, amit eddig önmagáról hitt.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.