|
 Amikor a rendszerváltással a magyar vásárló fogyasztóvá lépett elő, akkor bizony maga sem gondolta, hogy néhány év múltán ott toporog majd a fenenagy szupermarketjében és zavartan kapkod hol a fejéhez, hol a zsebéhez... A statisztika szerint a mai átlagháztartások bevételük egyharmadát élelmiszerekre költik, akárcsak tíz éve. Csakhogy amíg a fogyasztó korábban 5 ezer fajta élelmiszer közül választhatott, manapság már 40 ezer féle termék akarja rásózni magát.
A tudomány - amely már régen elemeire szedte az élelmiszereket - most azon fáradozik, hogyan lehet nagyüzemi módszerekkel a természetes alkotórészeket másképp összerakosgatni (lásd: a gyümölcsjoghurtok karrierje). Segítségül hívta ehhez a mesterséges adalékokat: színezékeket, ízfokozókat, az emulgeátorokat, a stabilzátorokat stb.
Az élelmiszeripar kiteljesedésével - az árubőség mellett - megjelent azonban a pénzzavar is: a vásárlóerő csökkenése (a lakosság elszegényedése). A tehetősebbek fogyasztásának pedig "sajnos" határt szab az, hogy az ember - fő szabály szerint - csak addig eszik, amíg jól nem lakik.
Nem csoda tehát, hogy óriási a harc a fogyasztók pénzéért. A gyártók és kereskedők hada erőszakos reklámkampányokkal, csicsás csomagolásokkal és "fantasztikus" akciókkal próbálja megerőszakolni a lankadó keresletet (a reklám, a csomagolás, az akció költségeit - mint tudjuk - beépítik a termékek árába). A fogyasztó zavarát pedig tovább fokozzák az olyan hírek, hogy nehézfém van a paprikában, rákkeltő anyag a kávéban, nem stimmel valami a vegetával, az ecettel stb.
A hazai környezetvédő mozgalom eddigi tevékenysége nagyban hozzájárult az egészséges életmóddal, a vegyszermentes táplálkozással kapcsolatos lakossági igények kiteljesedéséhez. Ahhoz, hogy a "vegyszermentes táplálkozás"-ról álmodozó fogyasztó három dologra összpontosítson:
- az élelmiszerekben lévő (pl. az "intenzív" állattenyésztésből származó, növényvédő szerekből visszamaradó) vegyszermaradványokra
- a környezetből származó szennyeződésekre, melyek a közúti közlekedés, a felelőtlen ipari üzemek, a hulladéklerakók- és égetők "segítségével" jutnak az élelmiszer-alapanyagokba
- és az élelmiszeradalékokra, amelyeket a feldolgozó a technológia során juttat az élelmiszerekbe. Mégpedig szándékosan: valamely meghatározott "kedvező" hatás elérése érdekében (tartósítás, ízfokozás, keverhetőség, puffasztás, állagjavítás, színezés stb.).
A cikk csak ez utóbbi témával, az élelmiszer-adalékanyagokkal foglalkozik, hiszen ez eddig sajnos méltatlanul kevés publicitást kapott.
Az elején tisztázni szeretnénk, hogy olyan hatóságilag engedélyezett adalékokról van szó, melyek felhasználás előtt szigorú vizsgálatokkal és (állat)kísérletekkel bizonyították veszélytelenségüket. Az engedélyezettség azonban nem jelenti azt is, hogy az adott adalékanyag fogyasztása senki számára nem jelent egészségi kockázatot. Az újabb tudományos kutatások, orvosi megfigyelések nyomán idővel már sok ártalmatlannak gondolt adalék került mellőzésre vagy a tiltólistára (persze: országa válogatja!)
Még egy megjegyzés: nem csak arról van szó, hogy egy adalékanyag egészségvédelmi szempontból esetleg problémás, de sokuk felesleges is. A mesterséges pl. színezőanyagokat nyugodtan mellőzhetnénk mi is, mint teszik ezt más országokban (pl. Svédország, Norvégia, Izland).
Az adalékanyagokról
Az adalékanyagok megjelenése elsősorban az élelmiszerek ipari méretű feldolgozásához, a nemzetközivé vált élelmiszerpiachoz kapcsolódik. A fogyasztói társadalomban az élelmiszer áruvá vált, amelyet iparszerűen, jó minőségben, gazdaságosan kell előállítani, elosztani (azaz tartóssá és szállíthatóvá tenni). És persze "gyönyörűséges" csomagolásokba adagolni - hiszen az önkiszolgáló boltokban, szupermarketekben az eladók helyett a csomagolás hivatott a terméket kimérni, kínálni, eladni.
A fogyasztó vásárláskor ugyan nem láthatja, szagolhatja a csicsás dobozokba vagy a fóliába gyömöszölt élelmiszerét - de elvárják tőle: higgye csak el, amit róla a reklám búg és amit a termékismertető mond.
Az adalékok használata elsősorban a gyártónak szükséges. Számukra hasznos is, hiszen az adalékok:
- a terméket tetszetőssé, jobban eladhatóvá teszik (színezékek, fényező-, zseléző anyagok)
- új termékcsoportokat juttatnak a piacra ("light"-termékek)
- segítenek leplezni a minőségi hibákat (ízfokozók, édesítőszerek, aromák)
- olcsóbbá teszik a termelést, hiszen a vegyipar szintetikus adalékaival drága alapanyagokat lehet kiváltani növelik a termék elállóságát, térfogatát (tartósítószerek, tészta-kelesztőszerek, pelyhesítők)
- a termékbe építve vághatóvá teszik a vizet (pl. parizer).
Igaz, hogy a friss, vegyszermentes élelmiszer-alapanyagok egészségesebbek és olcsóbbak, mint az agyonfeldolgozott, agyoncsomagolt társai - az iparnak és a kereskedelemnek azonban ez utóbbiak hozzák a nagy forgalmat (hasznot).
Logikus, hogy a reklámmilliárdjaikat is erre költik. Főszabályként: egy élelmiszeripari terméknél annál több adalékanyaggal számolhatunk, minél messzebbről érkezett, minél több feldolgozási műveleten esett át és minél kívánatosabbra, tartósabbra csinálták.
Óvatosságot igényelnek tehát:
- a többezer kilométeren át utaztatott (nálunk csak érleltetett) déligyümölcsök
- a félkész- illetve készételek (konzervek, mélyhűtött áruk)
- és a magas feldolgozottságú termékek (egyes tejipari és húsipari készítmények, édességek, "üdítő" italok).
www.runa.hu
dr. Kalas György kiadványa nyomán
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.