|
Drága idős nagymamám jól érez rá a világ dolgainak rossz folyásirányára, amikor így sóhajt fel, hogy „Hej, ezek a mai lyányok de nem tudnak főzni. Még amelyik főzni tud is kicsit, a sütéshez már semmit nem ért”. Régen elképzelhetetlen volt, hogy egy eladó sorban levő menyecske döbbenten álljon és övön aluli ütésnek érezze, ha a család mondjuk leveles-sajtos pogácsát kívánt. Seperc alatt átgondolta, mi a teendő, és 2 óra múlva már az asztalon gőzölgött az igazi, hamisítatlan, adalékanyagoktól garantáltan mentes, ropogós pogi. Nos, ma ez nagyjából úgy képzelhető el, főleg városon, hogy amikor elhangzik az igény, anyuka leküldi a férjét a hipermarketbe pár „gazdaságos” pogácsáért. Amit igaz: kizárólag csak akkor lehet fogyasztani, amikor kisült, különben ehetetlen: a szépségért, nagyságért, ízekért „felelős” vegyületek pár óra alatt feladják a küzdelmet, hiszen mandátumuk csak a pénztárgép csörrenéséig szólt. Pedig a pogácsasütés gyakorlata jóval egyszerűbb, mint gondolnánk. Ebben az írásban azt a tudást szeretném átadni az ügyes kezű, talpraesett olvasóknak, amit én a nagymamámtól örököltem, ő az anyukájától, a dédi a maga édesanyjától - és így tovább.
"Hajtogatott" leveles-sajtos pogácsa (bihari recept)
Hozzávalók: 1 ek. cukor, 1 dl tej, fél cs. (2-3 dkg) élesztő, 0.5 kg finomliszt, csapott ek. só, 25 dkg margarin, 2 tojás, 2 dl tejföl (vagy tej, kefir, joghurt), 20-30 dkg sajt
Elkészítés: A cukrot kis edénykében összekeverjük a langymelegre melegített tejjel, hozzáadjuk az élesztőt, elkevergetjük, és állni hagyjuk kb. 10 percig. Amíg kel az élesztő fogjuk a lisztet, beleöntjük egy nagy edénybe, hozzáadjuk a sót és a margarint, majd elkezdjük morzsolgatni, összedolgozni, kb. 5 percen keresztül. Beleütjük a tojást, teszünk hozzá tejfölt és a már megkelt élesztőt. Ezt a masszát jó alaposan összegyúrjuk, forgatjuk, szinte „hólyagosra” dagasztjuk, nagyjából 5-6 percen keresztül. A vége felé pici lisztet adagolunk egyik kezünkkel a tésztához, hogy jobban egyben maradjon, összeálljon. A kész tésztát kiemeljük az edényből, lisztet hintünk alá, visszahelyezzük, majd letakarjuk konyharuhával, és kb. 20-30 percet kelni hagyjuk. Ezután kivesszük a tésztát, tiszta asztallapra helyezzük, és nyújtófával ujjnyi vastagra nyújtjuk. Meghintjük reszelt sajttal, majd összehajtogatjuk a négy végét, egymásra helyezve úgy, hogy egy kis „csomagot” kapjunk. Ezt követően 20 percig állni hagyjuk, majd megismételjük a nyújtás és hajtogatás műveletét. Újabb 20 percet állni hagyjuk, és utoljára megismételjük ugyanezt, rögtön utána kinyújtjuk a tésztát, és kezdhetjük szaggatni a pogikat. Ha maradt sajtunk, akkor megszórjuk a tetejét, de enélkül is hagyhatjuk. A tepsibe helyezett kis pogácsákat lekenjük tojással, hogy a sütés során szépen aranyló színt kapjanak. Mennyei élmény lesz a kisült poginkat megízlelni. Jó étvágyat kívánok hozzá!
Kapcsolódó írások:
|