|
„Ha létezik olyan vallás, mely megállja helyét a modern tudományos igényekkel szemben is, akkor az a buddhizmus.” Albert Einstein
A Tibet – Európa Alapítvány 2007. október 1-10. között tudományos előadássorozatot szervez „Tudomány és Buddhizmus” címmel. Az esemény témája elsőre talán meglepő, hiszen egy sokak által vallásnak tekintett életszemlélet és a külső világot egzakt módszerekkel vizsgáló gondolkozásmód találkozásáról van szó. A modern tudomány legújabb felfedezései (főként a kvantumfizikában) azonban egyre több területen állnak összhangban a buddhizmus kétezer-ötszáz éves tanításaival, így e két szemlélet egyre inkább alátámasztani látszik egymást. A buddhizmusról - melynek semmi köze bármilyen isteni kultuszhoz - számos Nobel-díjas tudós is elismerően nyilatkozott, mint például a világhírű fizikus, Niels Bohr, a DNS szerkezetét felfedező Francis Crick, vagy éppen a zsidó származású Albert Einstein.
A rendezvény célja: a modern tudomány és a buddhizmus kapcsolódási pontjainak feltárása, valamint objektív, korrekt bemutatása olyan hazai- és külföldi (lengyel, osztrák, angol, bolgár), tudományos fokozattal rendelkező oktatók és kutatók közreműködésével, akik már nemzetközi szinten is bizonyítottak valamely tudományterületen (pl.: kvantumfizika, neurobiológia, közgazdaságtan, filozófia), ugyanakkor a buddhizmusban is járatosak.
A magyarul és angolul is figyelemmel kísérhető előadások az ország öt városában (Budapest, Miskolc, Pécs, Szeged, Veszprém), helyi egyetemekkel együttműködve lesznek megtartva. Az európai viszonylatban is kuriózumnak számító rendezvény céljait tekintve szorosan kapcsolódik a Pécs 2010 Európa Kulturális Főváros (EKF) rendezvénysorozat 2007-es felvezető évéhez, melynek témája a „tanítás és tanulás éve”.
A szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki érdeklődik a tudomány legújabb eredményei, vagy a keleti gondolkodásmód iránt. A rendezvényről további információkhoz juthatnak a 20 426 1172-es telefonszámon, és a
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
e-mail címen.
A programfüzet letölthető innen: http://mentropia.2722.hu/TudomanyBuddhizmus_progfuzet.pdf
fotó: Buddha fields by asfnch (www.flickr.com)
Oszd meg, ha tetszett!  Kapcsolódó írások: |
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.