|
 Ki ne szeretné a hasát? A különböző nemzetek ételeit, italait kipróbálni? Hiába kapható itthon a gazdaságos baguette; a házhoz-rendelt tésztacsoda sem pótolhatja az adott atmoszférát, életérzést. És ha megspékeljük némi fantáziával?
Képzeletbeli utunkat kezdjük talán Párizsban, ahol egymást érik a jobbnál jobb pékségek: nincs is fenségesebb reggeli, mint egy friss, illatos, puha, igazi francia croissant az Eiffel torony szomszédságában majszolgatva. Töltve, vagy töltetlenül – mennyei! Természetesen a reggelihez finom kávé dukál, amely korántsem erős, főleg ha tejjel hígítják (café du lait). Délig biztosan nem leszünk éhesek, míg Prágába érünk. Talponálló a sétálóutcán, vagy elegánsabb étterem az Orloj mellett? Mindegy, melyikbe térünk be, sertéskarajt knédlivel és vörös káposztával biztosan kapunk. Ez itt ugyanis nemzeti eledel. A knédli egyébként készülhet burgonyából, vagy kenyértésztából is. Olyan, mint egy szögletes kenyér, melyből szeleteket vágnak, és a hús szaftjával locsolják meg: egyszerűen kihagyhatatlan! Ebéd után sétáljunk fel a Várdombra (Hradzsin): jót fog tenni a kiadós ebéd után.
Még több mozgásra vágyunk? Irány Isztambul, ahol biztosan elsajátíthatjuk a hastánc alapelemeit, legalábbis mi, nők irigykedve, a férfiak talán sóvárogva bámulhatják a szebbnél szebb selymekbe és tüllökbe bújtatott, hullámzó női testeket. Közben ne felejtsük el a kipróbálni a török kávét, melynek jellege egy ezer éves kotyogós kávéfőző által kreált italra emlékeztet: azaz zacc a titka mindennek! Ízlések és pofonok… Részemről – ha már rossz szokásról van szó – inkább a pipát választom, méghozzá a vízit. Nincs is kényelmesebb, mint hátradőlni egy puha kanapén, és különböző aromákat füstölve elmélkedni, vagy hallgatni a minaretekből felénk szálló imát, s hagyni, hogy ez a nyugat-kelet határán fekvő ország magába bolondítson bennünket. Ne felejtsünk el öt órára Angliába érni, nehogy lemaradjunk a teázásról. Ez egy szertartás, mellyel kiengedik a fáradt gőzt a munka után (milyen jól teszik!) és felkészülnek az esti családi vacsorára. Látom is magam előtt a díszes porceláncsészét és teakancsót: melyben ott a méregerős fekete tea. Ízesítik cukorral, tejjel, ritkábban mézzel, citrommal, rummal, sőt extrém helyeken még dzsemet is tesznek bele. Izgalmas, nemde?
Amennyiben gyomrunkat nem feküdte meg ez a szokatlanul elkészített tea, biztosan kíváncsian várjuk a folytatást. Javaslatom: vacsora egy igazi olasz pizzériában, mondjuk Nápolyban. Persze Rómában sem lenne rossz, hiszen az ókorban már készítettek ott valami pizzára emlékeztető fondorlatot, de az igazi, immár paradicsommal gazdagított pizza Nápolyban született meg. 1889-ben, amikor I. Umberto király és Margherita királyné ellátogatott ebbe a bizonyos nápolyi sütödébe, egy bizonyos Rafaelle Esposito megalkotta az első ehető olasz nemzeti trikolórt, melyben a zöld a bazsalikom, a fehér a mozzarella és a piros a paradicsom. Mondanom sem kell a pizza nevét, ugye? Ezt a vacsorát mindenképpen Nápoly első pizzériájában képzelem el: az Antica Pizzeria-ban (Via Port Alba 18), testes olasz vörösbort kortyolgatva közben. Gasztro-túránk ezennel véget ért. Szerencsére (vagy inkább sajnos) ezt a sok kalóriát (vagy inkább csodát) ma csupán képzeletben fogyasztottuk el. Reméljük, hogy nyerünk a lottón, és utunkat valóra válthatjuk, sőt akár kiegészíthetjük. Addig is jó étvágyat!
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.