|
 Egy ismerősömmel a harcművészetek belső útjairól beszélgettem. - Igaz, hogy jómagam nem műveltem soha semmilyen harcművészetet - mondta, - de ez a gondolkodásmód nagyon közel áll hozzám. - Az kevés. - válaszoltam. - Állj te is közel hozzá!"- idézte mestertársam Sei Shin mondását az egyik edzés előtt. "Nem tudnak legyőzni, mert nem is harcolok. Nem sebezhetnek meg, mert testem csupán árnyék. Nem tudok mindent, a semmit tudom csak."- reagáltam le én is egy idézettel, ugyanezen személytől. Vezetőmesterünk csak somolygott bajsza alatt és mire hazaértünk, már ott találtuk a levelet a mailbox-ban.
...A hagyományt átvette Kína és Japán, majd más tájakon is elterjedt. Ezért van az, hogy ha két japán bokszolót látsz, vagy aikidó, dzsúdzsucu, dzsúdó harcost, meglepődsz rajtuk: először is mély tisztelettel meghajolnak egymás előtt. Szó sincs ellenségességről. Ez a dzsúdó, valamint minden japán harci művészet egyik tanítása, hogy amikor harcolsz, nincs szó személyes ellenérzésről. Ha személyesre veszed, akkor biztos a vereséged, mert az egón alapul - visszaesel a legalacsonyabb szintre.
A dzsúdó művészetében az a győztes, aki kiválóbbnak mutatja a dzsúdó művészetét. Nem a személy, hanem a művészet győz. Éppúgy, ahogy a filozófiában az igazság, itt a művészet győz. Egyetlen pillanatig sem szabad saját magadra és a győzelmedre gondolnod, mert abban a pillanatban vereséget szenvedsz.
És ez számtalanszor megtörténik - amit senki más nem tud megérteni, csak az, aki megértette a keleti út egész hagyományát. Olykor akad két tökéletesen egótlan harcos, s ekkor nem győz senki. A küzdelem napokig eltart, a vége egyre későbbre tolódik, de senki sem győz. Eljönnek mindennap, meghajolnak egymás előtt - hatalmas örömmel, hatalmas tisztelettel. Valójában nagy megtiszteltetés ez a másik személy részéről, mert ő nem egy hétköznapi ember; már csupán harcolni vele nagy megtiszteltetés. És folytatódik a küzdelem. Végül a bíráknak azt kell mondaniuk: Senki sem győzhet, mert egyformán ego nélküliek vagytok - senki sem tud módot találni a másik legyőzésére."
Az ego az egérút. Az ego egyfajta alvás, amelyben legyőzethetsz. Csupán egyetlen pillanatra belép egy gondolat, és azzal véged. A dzsúdó, a dzsúdzsucu, az aikidó művészete mind hasonló, csupán kis eltérésekkel, finomságokkal, de az alapjuk egy. És ez az alap abban áll, hogy amikor harcolsz, nem szabad ott lenned, teljesen távol kell maradnod; akkor nincs kard, ami sebet ejthetne rajtad. És ha látsz két vívót küzdeni, egyszerűen elképedsz...
Volt egyszer egy barátom, Csancsal Szingh, aki harcművészetet tanult Japánban. Nyitott egy harcművészeti iskolát, és olykor mutatott nekünk apróbb dolgokat, csak szórakoztatásul. Azt mondta:
- Japánban van egy speciális képzés a hang számára. Ha valaki megtámad egy karddal, és neked semmilyen fegyvered sincs, csak kiadsz egy bizonyos hangot, és kihull a kard a kezéből.
- Ez aztán nem semmi! - bólintottam. - Van egy birkózó barátom, nem ért a kardhoz, de egy bottal le tudná vágni a fejedet.
Így hát elmentem a birkózóhoz, és elmeséltem neki, mit mondott a barátom. Ő azt felelte:
- Semmi probléma. Két részre hasítom a fickónak a fejét; elég egy ütés, és neki annyi.
Amikor a birkózó elment, hogy legyőzze Csancsal Szinghet, épp csak ütésre emelte a kezét, Csancsal Szingh kiáltott egyet, és a bot kiesett a férfi kezéből, mintha megállt volna a szívverése. Bármi is történt, elszállt a kezéből minden erő - egy hang hatására!
Megkérdeztem:
- Hogyan adtad ki azt a hangot, Csancsal?
Szingh azt felelte:
- A hangot könnyű megtanulni, az rejlik a hátterében, hogy neked nem szabad ott lenned. Éveket töltöttem Japánban: minden egyszerű, csak ez nehéz, hogy nem szabad ott lenned. És olyankor, amikor valaki két részre akarja hasítani a koponyádat, olyankor igazán szükség lenne arra, hogy ott légy!
Még ilyen esetekben sem szabad azonban ott lenned - csupán a hang, és nincs mögötte ego. A fickó hirtelen elfelejti, mit is csinál éppen, teljesen megzavarodik. Még a memóriája is leáll egy pillanatra. Nincs tudatában annak, ami történik, amit tesz éppen,amire készül. Beletelik egy kis időbe, amíg összeszedi magát. Csak az egódnak kell hiányoznia. Ez a hiány eredményez egy bizonyos változást az illető elméjében, egyfajta szünetet, egy hirtelen szünetet.
De ha mindkét személy ego nélküli, akkor nehéz. Akkor furcsa dolog történik Japánban, egy hétköznapi dolog: mielőtt felemeled a kardodat, hogy megüsd a másikat, annak kardja már készen álla védekezésre. Nem a te mozdulatod után reagál, nem azelőtt, hogy kigondolnád a mozdulatot. Mintha abban a másodperctöredékben, amikor kigondolod a mozdulatot, mielőtt a kezed elindul, a gondolat eléri a másikat, és az készen áll a védekezésre.
Ez is csak akkor történik, ha nem vagy jelen. Akkor a kard nem válik külön tőled. Nem teszel semmit; egyszerűen ott vagy, és mégsem vagy jelen, engeded megtörténni a dolgokat. De ha mindketten ego nélküliek vagytok, akkor napokig eltarthat. Senki sem tudja megütni vagy akár megkarcolni a másikat.
Ez nem a hétköznapi ösztönszint. Magasabb szintre emelkedtél, a másodiknál is magasabbra. Harmadik, intuitív szintre léptél. Éppúgy, ahogy megtörténhet karddal, bokszolással vagy keleti stílusú birkózással, ugyanez megtörténhet az intelligenciával is a harmadik síkon...
Részlet: Osho: Intuíció c. könyvéből.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
