JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
Főoldal arrow Publikációk arrow Tudomány arrow Intelligens ruhapróba
Intelligens ruhapróba PDF Nyomtatás E-mail
Felhasználói értékelés: / 2
LegrosszabbLegjobb 
Írta: Tóth Judit   
2007. September 13.

ruhapróbaÚjabb szenzációnak ígérkező tudományos felfedezést mutatunk be, mely vélhetően forradalmasítani fogja a hétköznapokat. Amerikában több boltban és már Londonban is várja a vásárlókat az ún. Intellifit kabin. A kabinokban egy 360 fokos testszkenner méri le a vevők méreteit anélkül, hogy a vásárlónak le kellene vetkőznie a próbafülkében. A rendszer 200 000 ponton vesz méretet a belépőről 10 másodperc alatt, amely alapján rádióhullámok segítségével hologram képet állít elő.

Ezt követően a vevő egy komputerrel nyomtatott listát kap, amely ismerteti, hogy az összes kapható farmermárka közül melyik márkából melyik méret illik rá. Az eladó pedig máris tudja, melyik farmert kínálja a vásárlónak A jövőben közvetlenül az interneten keresztül is vehetünk márkás farmert, mivel tudjuk, hogy melyik márkából melyik méretet kell keresnünk, sőt ajándékba is vehetünk ruhát hozzátartozóinknak a komputeres lista alapján A boltokban ingyenesen nyújtott szolgáltatást a jövőben fürdőruhák, sportruhák, nadrágkosztümök, fehérneműk, pólók vásárlása közben is élvezhetik a boltba látogatók.

 

Minden márkaruhagyártó felkerülhet egyébként a listára, aki csatlakozik a rendszerhez. A próbafülkék felállításának költségét az Intellifit rendszerhez csatlakozott gyártók szponzorálják. A rendszer segítségével nemcsak a vevők járnak jól, hiszen a cégek folyamatosan javíthatják méretszabványaikat, a bolttulajdonosok pedig megtudhatják, milyen márkájú áruból érdemes készletet képezniük.


A http://www.intellifit.com/Intellifit/Video.aspx weboldalon tévétársaságok felvételein megtekintheti a rendszer működését. Sőt, ha Londonban jár, a Regent Street-i Levi's boltban ki is próbálhatja a a virtuális próbafülkét. Hagyományos próbafülke helyett testszkennerben „próbálhatunk” ruhát.

 

Forrás: Kereskedő magazin, 2007/szeptember



Oszd meg, ha tetszett!
Facebook! MySpace!
Kapcsolódó írások:
Utolsó frissítés ( 2008. June 24. )
 

Hozzászólások  

# justmemory 2007-09-13 12:51
ja; és majd egyszer a fagyi is elnyalja magát helyettünk... bocsánat, de nem vagyok híve az efféle újításoknak, mert teljesen feleslegesnek tartom őket. Ettől még pl. nem fogom tudni, hogy jól érzem-e magam abban az adott ruhadarabban - jártam már úgy, hogy kinéztem valamit, majd felpróbálva kiderült, hogy nem az igazi... én még mindig a kis boltokra esküszöm ( nem reklám, de tudom ajánlani a Jajcica - asszem ez a neve - nevű boltot )...

A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett!

< Előző   Következő >