|
 K. József hegesztő kisiparos mert nagyot álmodni: feljött Tinnye mellől az ARC kiállítás tövébe, azért, hogy virslit áruljon. Ki is szerelte a nyári konyhából a gázpalackot, bevásárolt a teszkóból egy csomó virslit, gazdaságos kenyeret és mustárt, beült a család egyetlen autójába és megközelítette a Felvonulási teret. Bérelt helye bent a téren nem volt, de már hajnalban ott üldögélt a kis autójában, hogy a bejárathoz legközelebb eső parkoló az övé legyen. Az pedig - gondolta - már majdnem olyan, mintha ő is nagymellénnyel a bennfentesek közt árulna. De az ötlet nem hozta meg a várt eredményt. Az emberek csak szállingózva jöttek, ráadásul aki túl volt a megtekintésen, még fanyalgott is, és egyáltalán nem volt kedve a virsli evéshez. K. József nagyon csalódott volt. „Csapnivaló ez a plakáthisztéria, jajj de mennyire” – mondogatta sűrűn, mintegy magát vigasztalva. Pedig ő nem is látta a kiállítást, hisz ki tudja, hány értékes vevőt szalasztott volna el az ostoba bámészkodás közben.
Kicsit távolabb K. Józseftől plakátokról kommunikálják széles mosolyú fiatal emberek: „Győztünk”. Győztetek? – kérdeztem magamtól. Én azt hittem, ti kiállítók vagytok. Hogy győzelem-e az, és kinek, hogy a ti képeiteket fogom hamarosan megtekinteni, az hamarosan kiderül.
Ez a 8. ARC. Éveken keresztül kijártam megnézni, jó ötletnek tartottam, s tartom most is, hogy az alkotó kreativitás vizuális lenyomata országos hírű, színvonalas rendezvénnyé növi ki magát. Aztán évről évre nőtt bennem a hiányérzet. Bolyongva a képek között egyre azon gondolkodtam, hogy miért csak „ennyi”, amit látunk. Miért van az, hogy a képek nagyobbik fele inkább szánalmat vagy rosszabb esetben semmit nem vált ki belőlem, és csak néha-néha csillan fel a szemem, vagy gondolom tovább a látottakat, vagy bukik ki belőlem: ez tényleg remek volt.
Valóban az a helyzet, hogy ebben a kis országban, ahol hihetetlenül sok érvényes téma kínálja fel magát nap mint nap, és ugyanott: ahol a szürkeállomány talán a legfontosabb tőke, csupán ennyire futná? Nem szeretném nevesíteni a számomra érdektelen – értelmetlen alkotásokat, nem célom az efféle ízlésformálás.
Inkább annak adnék hangot, hogy ha már komoly költségen megszerveznek egy alapvetően nagyon is pozitív előjelű, tömegeket mozgató kiállítást, akkor az valóban a kreatív áramlatokat, a szellemességet, a problémaérzékenységet és a hitelességet sugározza, ne azok inverzét.
Úgyhogy a magam részéről - ismét - ki nem élt szellemi energiákkal indultam a kijárat felé, rápillantva a türelmetlen K. Józsefre, akiről viszont tudtam, hogy a napokban virslit fog enni szomorúan. És dühösen. És sokat.
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.