|
 Társadalmunkban a jelenlegi oktatási struktúra csak a társadalmi berendezkedés fenntartására alkalmas. Alapvetően meghatározza gondolkodási struktúránkat. Vegyük csak egy egyszerű példát, a kulturális ismereteket: történelmi események vagy versek nem ismerete gúny tárgyává tehet valakit. A műveletlenséget betegségnek tekintjük. Társadalmunkban azokat ismerjük el, akik rengeteg lexikális tudással rendelkeznek. A XXI. században, az információ-technológia rohamos fejlődésének korában ennek meg kell változnia: az információ megszerzésére, strukturálására és az innovatív szintetizálására kell helyeznünk a hangsúlyt.
Egy iskolás sokszor kérdezi, miért kell tanulnia a szögfüggvényekről, amikor azokat - hacsak nem mérnökként, matematikusként szeretne elhelyezkedni - soha nem fogja használni. Az ok nagyon egyszerű és kézenfekvő: minden, amit az iskolában számon kérnek, a gondolkodásunk fejlesztésére szolgál. A memorizálás szókincset és emlékezetet fejleszt, a számolás logikai gondolkodásra tanít. Írásommal nem is szeretném kétségbe vonni ennek a múlt században kifejlesztett oktatási struktúrának a fontosságát. De szeretném felhívni a figyelmet, hogy manapság egy internet-hozzáféréssel rendelkező embernek már nem kell a polcon tartania az SH Atlasz vagy a Révai Nagylexikon összest, ha információkhoz, tényekhez szeretne hozzáférni. Elegendő, ha ismeri az internetes keresők – manapság leginkább a Google – használatának rejtelmeit.
Azonban van, ami hiányzik az iskolák tananyagából. Keveset tudunk meg a szelektív hulladékgyűjtésről, a reklámok hatásmechanizmusáról, a kapcsolatépítésről, a hivatali ügyintézésről. Hiányoznak azok a dolgok, amik hétköznapi életünket átszövik. Egy szavatossági idő előtt tönkrement cipőt visszavinni a boltba nehézséget okoz, de az adóbevallás kitöltése is komoly félelmeket ébreszt egy átlag polgárban. Nem tudjuk, mit lehet, hogyan kell. Igaz, az élethosszig tartó tanulásról sokat hallani, de jól hangzó frázis csupán, mert nem tudni, mit jelent. Hogy mi módon maradjunk nyitottak az új ismeretek befogadására, sehol nem tanítják.
Itt vagyunk az információs forradalom, -robbanás közepén, és iskoláinkban a múlt adatait préselik a gyerekek fejébe, nem készítve fel őket a valóságos világra. Igaz, lehet mondani: ez a szülők feladata. Ezzel azonban egy saját farkába harapó problémát generálunk, hiszen a szülőnek sem ideje – az információs társadalomban a tempó felgyorsul -, sem megfelelő ismeretei nincsenek arra (Honnan is lenne?!), hogy gyermekét magasabb gondolkodás szintre emelje, mint amin ő maga áll.
Az übermensch Nietzsche kifejezése. Nem DNS-minta alapján meghatározott felsőbbrendűségről van szó e kifejezés mögött, hanem gondolkodásbeli felsőbbrendűségről. Csakhogy ez a felsőbbrendűség – ahogy ezt általában gondolják - nem párosul mások alacsonyabb rendűvé fokozásával. Az übermensch nem tömegember, igyekszik tőle különválni, különbözővé lenni – a napjainkban dúló individualizmus ennek a folyamatnak a kezdete -, de nem veti meg azt, aki nem olyan, mint ő. Az übermensch szereti az életet. Akarja azt. Célja, hogy teljes mértékig megélje, így a konvenciók, a társadalom berögzült szabályai, a tömegek által felfogadott feltételeket korlátnak tekinti, s ezeket szétfeszítve igyekszik önmagát megvalósítani. Felülről szemléli az életet. Túltekint a pillanaton, és tudatával akár évszázadokat is képes átfogni, cselekedeteit ehhez igazítani.
Az „emberfeletti” ember valójában nem egy szuperlény, hanem az EMBER igazi megvalósulása. Jelenlegi formánk (testi-lelki-szellemi) még nem tekinthető annak, mint amivé válnunk kell. Folyamatosan fejlődünk. Sokszor hozzák párhuzamba az emberiség és az egyéni ember fejlődését. Tudatunk leghomályosabb időszakában, kisgyermekkorban az anyánk, a természetanyánk gondoskodott rólunk. Ahogy felcseperedtünk, egyre okosabbnak hittük magunkat. A XX. század végéig a tinédzserkorunkat éltük. Lázadtunk. Elfelejtettük, honnan jöttünk, s nem is érdekelt minket, hová tartunk. Pattanásos kamaszok voltunk. Szembeszálltunk másokkal és önmagunkkal is. Azt hittük, tudjuk, mi kell nekünk. Persze, tévedtünk. S ez hatalmas károkat okozott gyökerünknek, a helynek, ahonnan származunk: a természetnek. Az emberiség jelenlegi civilizációja egyre öregebb és bölcsebb. Egyre jobban látszik, benő fejünk lágya, gondolkodni kezdünk. Tudatosodnak tetteink következményei, tisztába jövünk magunkkal, felelősségünkkel. Felnövünk. Az oktatásnak ezt a fejlődést kellene segítenie, előmozdítania.
Ehhez elsősorban olyan tanárokra lenne szükség, akik szívesen tanítanak. Akik nem az anyag leadására, hanem a tantárgyuk megszerettetésére koncentrálnak. Ugyanis az élethosszig tartó tanulásnak ez a titka: a tanulás szeretete. Egy ember, akit folyamatos kudarcok értek az iskolában, akinek nem volt sikerélménye, akit egy ostoba, elvakult ember tanított, aki kényszerből választott szakmát – legyen az szakmunkás vagy diplomás -, soha nem fog önszántából újra tankönyvet venni a kezébe. Hiszen annyi sok negatív élmény kísérte végig diákéletét, amit nem kíván újból átélni. Ez érthető. S ha mégis belekényszerül a tanulópadba, kudarcai újra előjönnek, és még mélyebben épülnek sejtjeibe.
Jogosan kérdi most az olvasó: akkor mégis, mit tanítanék? Az alapvető matematikai és nyelvi ismereteket mindenképpen. De tanítanék állampolgári, jogi ismereteket: hivatalok működését, ügyintézést, hogy a polgár mindig tudja, kihez fordulhat. Lenne önkifejezés és önismeret óra, hogy tisztában legyen önmagával, képességeivel. Mert saját korlátunk felismerése tesz minket magabiztossá, tisztelettudóvá. Tanítanék információszerzést és kapcsolatépítést, mert a következő évtizedekben e két dolog kell majd a sikerességhez. A diákokat felkészíteném a reklámok ismeretére, hogy a gerjesztett fogyasztás megálljon, és a tudatos vásárlás lépjen helyébe, hogy azokat az árucikkeket vegyék, amikre tényleg szükségük van, és ne azokat, amiket a leghangosabban kínálnak. A Vitaórákon a kommunikációt, a konfliktuskezelést és a szempontmegértést oktatnám, hogy a nézeteltéréseket konstruktívan kezeljék, és ne az ellenséget, hanem a sokszínűséget, a világ ezer variációját ismerjék fel. Lenne Környezetvédelem-óra, ahol a szelektív hulladékgyűjtésről, az alternatív energiaforrásokról és az alternatív közlekedési eszközökről hallanának. S lenne Honismeret. Ezen saját történelmünket, legendáinkat elevenítenénk fel, hogy nemzetünkre büszkék legyünk, és csak ezután helyeznénk el országunk történetét a világtörténelemben. És lenne Vallástan is, ahol a vallások közös gyökerét ismerhetné fel a diák. De az Übermensch-képzőben tartanánk testnevelésórát, ahol megérthetnék, miért fontos testünk karbantartása, a mozgás; ahol a diákok megszeretnék az izmok működtetését. És tartanánk énekórát is! Ez nem csupán zeneelméletből és népdalok elemzéséből állna, hanem énekelnénk nótákat és jól ismert slágereket is, hogy megszeressék a saját hangjukat. Mert a zene nagyon fontos. Feszültségoldó. A dadogó nem dadog, ha dalol; a gyermek abbahagyja a sírást és könnyebben alszik el anyja hangjára; s a tábortűznél a társaság énekelve közösséggé válik.
A huszonegyedik századba léptünk. Az individuumok kibontakoznak és magányosan állnak végtelen szabadságukban. Nemsokára felismerik majd egymást. Felismerik, hogy hiányosságaik kiegészítését a többi egyénben találhatják meg. S ezután a kollektivizmus új értelmet nyer.
Az EMBER önálló, markáns egyén, aki helyzetét felismerve a közösség szolgálatában tud kiteljesedni, a többi individuummal tökéletesen együttműködve, a társadalmat hatékonyan felépítve. Nem kell elveszíteni magad a közösségben, csak megtalálni a helyed. Ezt kellene az iskolákban tanítani.
www.mentropia.hu
Oszd meg, ha tetszett!   Kapcsolódó írások: |
Publikációk 
Hozzászólások
A kérdés érdekes. Anno pár éve nekem is voltak hasonló elképzeléseim, de letettem róla, mert látom, hogy nincs sok értelme olyasmiért küszködni, ami nem valósulhat meg. Ez olyan, mintha Hitlernek akarnék kérvényt benyújtani egy antirasszista szellemiségű iskola létrehozására.
De persze majd csak jön valami (háború vagy békés úton való rendszerváltozá s), ami előremozdítja az individuum kibontakozását is.
Melesse, nem akarlak leoltani, de pont az ilyen hozzáállás miatt tartunk ott, ahol tartunk.
A rendszert te is alkotod, nem rajtad kívül áll.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.